A világ ma este elcsendesül,

Nincs lárma és nincsen zaj.

Az utcákra, házakra hó terül,

Ünnepre hív a dal.

A lelkek millióit egy érzés fűti át

Kis meghittség, békesség,

Ennyi a boldogság.
Érted is ég a gyertyaláng,

Nézd fenn az ég sok csillagát!

Mindben ott a remény fénye,

Rejtsd el hát a szívedben!
A jászol körül, hol a kis Jézus felsírt

Ott állunk még most is mind,

S várjuk azt a boldog hírt.

Karácsony éjjel az álmaink,

Mint imádság, oly tiszták.

Tépjük el fájdalmunk láncait,

Jön majd egy jobb világ!

Hisz vágyjuk mind a békét

A szeretet oltalmát!

Addig nincs veszve semmi sem,

Míg van, aki gondol rád!

Érted is ég a gyertyaláng,

Nézd fenn az ég sok csillagát!

Mindben ott a remény fénye,

Rejtsd el hát a szívedben!

A jászol körül, hol a kis Jézus felsírt,

Ott állunk még most is mind,

S várjuk azt a boldog hírt.
Minden kétely búcsút int,

Megváltásra várunk mind...

Kaszás Attila emlékére...

Ady Endre: Karácsony

Harang csendül,
Ének zendül,
Messze zsong a hálaének,
Az én kedves kis falumban
Karácsonykor
Magába száll minden lélek.


Minden ember
Szeretettel
Borul földre imádkozni,
Az én kedves kis falumba
A Messiás
Boldogságot szokott hozni.


A templomba
Hosszú sorba
Indulnak el ifjak, vének,
Az én kedves kis falumban
Hálát adnak
A magasság Istenének.


Mintha itt lenn
A nagy Isten
Szent kegyelme súgna, szállna,
Az én kedves, kis falumban
Minden szívben
Csak szeretet lakik máma.


Bántja lelkem a nagy város
Durva zaja,
De jó volna ünnepelni
Oda haza.
De jó volna tiszta szívből
– Úgy mint régen –
Fohászkodni,
De jó volna megnyugodni.


De jó volna mindent, mindent,
Elfeledni,
De jó volna játszadozó
Gyermek lenni.
Igaz hittel, gyermek szívvel
A világgal
Kibékülni,
Szeretetben üdvözülni.


Ha ez a szép rege
Igaz hitté válna
Óh de nagy boldogság
Szállna a világra.
Ez a gyarló ember
Ember lenne újra,
Talizmánja lenne
A szomorú útra.

Golgotha nem volna
Ez a földi élet,
Egy erő hatná át
A nagy mindenséget,
Nem volna más vallás,
Nem volna csak ennyi:
Imádni az Istent
És egymást szeretni…

Karácsonyi rege,
Ha valóra válna,
Igazi boldogság
Szállna a világra…

Ne állj félre!

Lesütött szemmel és lehajtott fejjel jött velem szembe, s szólt az az ember.Teste rongyos ruhákba bújt, s szemében a fény rég kihunyt.

„Éhezem, asszonyom, ennék!”- így szólt, s mondhatom nagyon udvarias volt.
„Csak jegyeim vannak, pénz nincsen nálam, de élelmet vehetünk”- feleltem lágyan. A hajléktalannal elindultunk csendben, s ő mondta:

„Ha lesz pénzem, megadom menten.”
Szeméből sütött a reménytelenség.
„Nem számít -mondtam- nem kell a fizetség.”

Ahogy végigjártuk az üzlet polcait, gyermekként választott, s kért még valamit. Boldogan biztattam, vegyen csak bátran, mert életemben sok rosszat csináltam. Elment az úton, sosem feledem, mert olyat adott, ami nem volt nekem. Esélyt, hogy adjam, mit adhatok, szeretetet, kinek nem jutott, élelmet, kinek más nem adott,s, hogy jó lehessek, ahogy tudok.

Köszönöm, ó rongyos idegen, az étel közt megtaláltam a szívem, hogy lehettem én, kinek több jutott, ki a kopogásra ajtót nyitott.Lásd, nem vagyok angyal, bár szerettem volna, lényem sok emberhez volt már goromba. És ez az idegen férfi, ki nem állt félre, eloldta az angyalt, hogy szálljon végre!

Az arany, a tömjén és a mirha

A három napkeleti bölcs ajándékot is hozott: aranyat, tömjént és mirhát. Rábízták ezeket Máriára, Józsefre; aztán, mivel öreg este volt már, és hosszú volt a vándorlás, mindannyian nyugovóra tértek. Vagyis mégsem egészen: az ajándékok szemére nem jött álom. Az arany ott csörgött a ládában, a tömjén ott illatozott egy kis dobozban, a mirha pedig egy tégelyben, és beszélgetni kezdtek az éjszaka sötétjében.
- Mi most már egy nagy király tulajdona lettünk - mondta az arany -, igazán előkelő, nem gondoljátok? Én abban bízom, hogy amikor ez a csecsemő felnő, és uralkodni kezd, akkor én a kincseskamrájában leszek, sok más aranypénzzel, ékszerrel együtt, nemes társaságom lesz. A királyhoz, mivel hatalma határtalan lesz, távoli országokból érkeznek újabb kincsek. Meghallgatjuk az ő történetüket is, de mi leszünk a kincseskamrája díszei.
A tömjén pedig azt mondta:
- Akkor, amikor a király majd elmegy a templomába imádkozni, a főpapok engem tesznek rá a tűzre, és az én illatom fogja betölteni a királyi szentélyt. Ezt nem minden közönséges tömjén mondhatja el magáról!
A mirha - nemes növényekből készített balzsam - szintén álmodozott a kis tégelyben, s amikor társai elhallgattak, ő is bemutatkozott:
- Tudjátok-e, hogy én ki vagyok? Velem szokták a főpapokat és a királyokat fölkenni. Ez a Jézus most még kisbaba, de amikor majd nagy trónra lép, megkenik a tenyerét, a homlokát, énvelem. Én leszek az egyik főszereplő, amikor beiktatják a hatalomba.Így tervezgették a jövőt, s aztán, mivel az ábrándszövésben elálmosodtak, ők is elaludtak.
Másnap reggel arra ébredtek, hogy nagy a sürgés-forgás. Egykori gazdáik, a napkeleti bölcsek már el is távoztak. Mária és József is szedelődzködött, fogták a csacsit, Mária fölült a hátára, a kis Jézust a karjára vette, József pedig gyalogszerrel indult útnak. Az arany, a tömjén és a mirha erősen fülelt, s azt kellett hallaniuk, hogy nem egy királyi palota felé indulnak, amiben ők reménykedtek, hanem valami távoli ország, Egyiptom felé, mert gazdáikra veszély leselkedik. Amint haladtak előre, egyszer csak az egyik kanyarban azt hallották, hogy nem messze mögöttük lovak patája csattog, s ezek bizony már az őket üldöző Heródes katonái voltak. Egymásra nézett Mária és József: most mit tegyünk? A gyermeknek meg kell menekülnie. Mária hátranyúlt a csomagokhoz, elővette a ládikót, amiben az arany volt, és kinyitotta a tetejét. A sok aranypénz mind kiszóródott az útra. Ott hevertek a porban, és gyalázatosan érezték magukat. Mi lesz a kincseskamrával, amiről álmodoztunk? Itt heverünk az országút porában, mint holmi kavicsok? A szamár pedig egyre távolodott a Szűzanyával, Jézussal, s a lépteit megszaporázó Józseffel. A katonák hamarosan odaértek, meglátták a földre szórt kincset, s kiáltozni kezdtek:
- Nézzétek, aranypénz! Gyerünk, szedjük tele a zsebünket! - megálltak, és térdre ereszkedve szedegették hosszú időn át, mert az aranyak egyike-másika nagyon messzire gurult.
Így a menekülők egérutat nyertek az üldözőktől. Mégsem lassítottak, sietősen haladtak tovább Egyiptom felé. Estére bizony már nagyon elfáradtak, s ismét csak egy - még a betleheminél is rosszabb - barlangot találtak, ott húzták meg magukat.
Mária kevésbé tűnt elgyötörtnek, hiszen ő a szamáron utazott, de József lábát feltörte a cipő, keservesen fájt neki, vízhólyagok borították a talpát.
- Mihez kezdjünk most, szegény József? - aggódott Mária, ám ekkor eszébe jutott, hogy kaptak ők egy kis tégelyben illatos balzsamot a napkeleti bölcsektől.
- Nézd csak, ezzel bekenem a lábadat - szólt, s leoldva József saruját ellátta őt a hűsítő kenettel.
Nem tudom, a mirha hogy érezte magát József lábán, de az előző éjjel ő is másként képzelte a jövőjét, hogy őt majd a fejedelmi palotában fogják kézbe venni, Jézust mint királyt fölkenik vele, nem pedig egy megfáradt vándor lábát borítja majd.
A család nyugodni tért, de Mária szívében még élt az aggodalom, hogy mi lesz a sorsuk, eljutnak-e Egyiptomba, és ott mi vár rájuk. József és a gyermek már aludt. Mária elővette a dobozból a tömjént, és a kis tűzre, amit azért raktak, hogy melegedjenek, rászórta. A kis barlangot egyből betöltötte a tömjén illata. Elmondott egy fohászt, hogy épségben megérkezzenek Egyiptomba, hogy a kicsinek ne történjék baja. A tömjénillattól lassan megnyugodott, és látta, hogy álmában József homlokán is kisimultak a ráncok.
Az úti csomagok között pedig ott maradt a dobozban egy darab aranypénz, egy szem tömjén és egy csöpp mirha.
- Azt hiszem, valami egészen másra számítottunk tegnap - szólt az aranypénz.
- Bizony, bizony, meghökkentő dolgok történnek manapság a világban - bólogatott a mirha. - Nem lehetünk biztosak a holnapban.
- Mégis, talán a legjobb helyre kerültünk mindannyian - mondta a megmaradt tömjénszem.A másik kettő csöndesen bólintott.
- Ideje, hogy mi is nyugovóra térjünk - dünnyögték, aztán már csak a tücskök cirpelése hallatszott az éjszakába.

Jézusra várni

Egy cipészmester azt álmodta, hogy a következő napon Jézus fog a háza előtt elhaladni.
Boldogan ébredt föl. Bizonyos volt, hogy álma teljesül és megláthatja az Urat. Felkelt és rendet teremtett műhelyében. Magára öltötte ünnepi ruháját és így várt az Úr eljövetelére.
Hogy jobban kilásson az utcára, az ablak elé helyezte a széket és miközben dolgozott, minden járókelőt alaposan szemügyre vett. Jöttek- mentek az emberek, de az Úr Jézus csak nem akart megjelenni. Most éppen egy szegény asszony ment el az ablak előtt gyermekeivel. A szegénység és a nélkülözés szinte az arcukra volt írva. A cipészmester megsajnálta őket és behívta házába.

A szegény asszonyt könnyekig meghatotta a cipészmester jósága. Elmesélte nyomorúságukat és a kilátástalan jövőt. Elhatározta épp ezért, hogy gyermekeivel együtt beleöli magát a folyóba. Akkor legalább vége lesz minden nyomorúságnak.
-Ne tedd ezt jó asszony, vigasztalta a cipészmester. –Emlékezz csak arra, hogy milyen szegény volt Jézusunk is, mikor a földön járt! Nem hagy el téged sem, csak bízzál benne! Minél nagyobb a baj, annál közelebb van hozzánk! Most pedig üljetek le és egyetek.

Így segített rajtuk a jószívű cipészmester.Alighogy a szegény asszony elment, egy hólapátoló ember ment el az ablak előtt. Látszott rajta, hogy nagyon fázik. A cipészmester megsajnálta és behívta műhelyébe. Meleg teával kínálta.
Hamarosan egy koldus vetődött arra és a cipészmester őt is behívta. Csak Jézus nem jött. Közben beesteledett és a cipészmester még mindig ott állt az ablak előtt Jézusra várva. Ekkor csalódottan elfordult az ablaktól és elhatározta hogy lefekszik. Előbb azonban szokásához híven elővette a Szentírást és találomra kinyitotta. Tekintete megakadt ezen a mondaton:
„Amit egynek testvéreim közül tesztek, nekem tettétek…”Ebben a pillanatban melegség és világosság járta át a cipészmester lelkét. Egyszerre megértette, hogy a mai napon háromszor is találkozott Krisztussal és háromszor is köszönthette lakásában.

Istenem, add, hogy…

Látod, Istenem, milyen esendő vagyok?
Ha legalább nagyjából rendben mennek a dolgaim, sokszor elfelejtek beszélgetni Veled. Bezzeg ha fáj, szorít, sajog, ha kényszerít valami ott belül, rögtön kicsúszik a számon, szinte észrevétlenül: Istenem, add, hogy…

Haragszol ilyenkor rám? Kérlek, bocsásd meg ezt a vétkemet is! Bocsáss meg, hisz most is kérni szeretnék. Nemcsak magamnak, hanem másoknak is! Nekünk, akik eszeveszett tempóban száguldozunk az adventi fényekkel ékesített utcákon, böngésszük a karácsonyi katalógusokat, hogy mit milyen hitelből lehet megvásárolni, hogy gazdagabb legyen az ünnepünk.
Uram, add, hogy ne higgyük el, hogy plazmatévéktől, fals zenéket kiabáló télapóktól, és 0 százalékos THM-től leszünk boldogabbak! Bármilyen régimódian hangzik, adj vissza nekünk a dió és alma öröméből egy kicsit! Add, hogy boldogan tudjunk gyönyörködni a gyerekeink álomittas szuszogásában, add, hogy tudjunk nevetni és merjünk sírni, ha úgy esik jól. Hogy néha meg tudjunk tisztulni egy nagy zokogásban, és ne szégyelljük, hogy nemcsak csörtető, sikerorientált, manipulált géplények vagyunk, hanem érző, sérülékeny, törékeny emberek, akik kapnak elég sebet földi pályafutásuk során. Uram, add, hogy meg tudjunk gyógyulni bajainkból! Add, hogy érezzük, mikor érdemes tíz körömmel kapaszkodni, és mikor kell elengedni. Add, hogy ha elengedtünk valamit, ami fontos volt, kibírjuk a veszteség fájdalmát - ember módon, emberien. Szabadíts meg minket a gyűlölettől, bosszúvágytól, ellenségeskedéstől, acsarkodástól! Add, hogy higgyünk egymásnak, egymásban!Add, hogy legyen kedvünk gyertyafényben egy tiszta papírlapra tollból tintát maszatolni, csak úgy a saját örömünkre. Add, hogy mosolyogjunk a csend hallatán, hogy találjuk meg minden napban az ünnepünket. Add, hogy gyakran kezdjük így a Veled való beszélgetést: köszönöm, Istenem!
Bocsásd meg a vétkeinket, és add, hogy magunknak is megbocsássuk tévedéseinket.

Adj békét, mindnyájunknak, Uram!

Márai Sándor: Mennyből az angyal

MENNYBŐL AZ ANGYAL – MENJ SIETVE
Az üszkös, fagyos Budapestre.
Oda, ahol az orosz tankok
Között hallgatnak a harangok.
Ahol nem csillog a karácsony.
Nincsen aranydió a fákon,
Nincs más, csak fagy, didergés, éhség.
Mondd el nekik, úgy, hogy megértsék.
Szólj hangosan az éjszakából:
Angyal, vigyél hírt a csodáról.


Csattogtasd szaporán a szárnyad,
Repülj, suhogj, mert nagyon várnak.
Ne beszélj nekik a világról,
Ahol most gyertyafény világol,
Meleg házakban terül asztal,
A pap ékes szóval vigasztal,
Selyempapír zizeg, ajándék,
Bölcs szó fontolgat, okos szándék.
Csillagszóró villog a fákról:
Angyal, te beszélj a csodáról.


Mondd el, mert ez világ csodája:
Egy szegény nép karácsonyfája
A Csendes Éjben égni kezdett –
És sokan vetnek most keresztet.
Földrészek népe nézi, nézi,
Egyik érti, másik nem érti.
Fejük csóválják, sok ez, soknak.
Imádkoznak vagy iszonyodnak,
Mert más lóg a fán, nem cukorkák:
Népek Krisztusa, Magyarország.


És elmegy sok ember előtte:
A Katona, ki szíven döfte,
A Farizeus, ki eladta,
Aki háromszor megtagadta.
Vele mártott kezet a tálba,
Harminc ezüstpénzért kínálta
S amíg gyalázta, verte, szidta:
Testét ette és vérét itta –
Most áll és bámul a sok ember,
De szólni Hozzá senki nem mer.


Mert Ő sem szól már, nem is vádol,
Néz, mint Krisztus a keresztfáról.
Különös ez a karácsonyfa,
Ördög hozta, vagy Angyal hozta –
Kik köntösére kockát vetnek,
Nem tudják, mit is cselekesznek,
Csak orrontják, nyínak, gyanítják
Ennek az éjszakának a titkát,
Mert ez nagyon furcsa karácsony:
A magyar nép lóg most a fákon.


És a világ beszél csodáról,
Papok papolnak bátorságról.
Az államférfi parentálja,
Megáldja a szentséges pápa.
És minden rendű népek, rendek
Kérdik, hogy ez mivégre kellett.
Mért nem pusztult ki, ahogy kérték?
Mért nem várta csendben a végét?
Miért, hogy meghasadt az égbolt,
Mert egy nép azt mondta: „Elég volt.”


Nem érti ezt az a sok ember,
Mi áradt itt meg, mint a tenger?
Miért remegtek világrendek?
Egy nép kiáltott. Aztán csend lett.
De most sokan kérdik: mi történt?
Ki tett itt csontból, húsból törvényt?
És kérdik, egyre többen kérdik,
Hebegve, mert végképp nem értik –
Ők, akik örökségbe kapták –:
Ilyen nagy dolog a Szabadság?


Angyal, vidd meg a hírt az égből,
Mindig új élet lesz a vérből.
Találkoztak ők már néhányszor
– A költő, a szamár, s a pásztor –
Az alomban, a jászol mellett,
Ha az Élet elevent ellett,
A Csodát most is ők vigyázzák,
Leheletükkel állnak strázsát,
Mert Csillag ég, hasad a hajnal,
Mondd meg nekik, – mennyből az angyal.

Fogalmak

Erény

Az igazi erényben több a hit valósága, mint a törvényeskedésben, vagy az ájtatoskodók fárasztó gépezetében, akik a szertartások meredek lépcsőzetén akarnak a mennybe jutni.A nap foltjairól sokkal több szó esik, mint annak fényéről; hibáinkról sokkal többet beszélnek az emberek, mint erényeinkről.A lelki erények erkölcsi értékét nem lehet emberi mértékkel mérni.

Evangélium

Az evangélium vetőmag, mely maga teremti meg talaját, tűz, mely önmagát táplálja, és élet, mely beférkőzik a halál bordái közé, sőt még a pusztulás torkába is.Csodálatos, hogy az evangélium köntöse mennyire ráillik az emberre. Aki magára ölti, úgy érzi magát benne, mintha annak elkészítője ismerte volna termetét.

Evangelizálás

Valakit evangélizálni, vagyis megtéríteni nagyobb csoda, mint egy vakot láthatóvá tenni, vagy egy sántát meggyógyítani. Az evangélizálás gyümölcse a megtérés, az isteni hatalom csúcsfoka és a csodák netovábbja.Az evangélizálásnak lényege, valakit rábírni, hogy teljesítse Krisztus parancsát: „Szeresd Istent mindenek felett és a felebarátodat, mint önmagadat!”

Élet

Aki csupán önmagának él, nem ismeri az élet értelmét, örömét és célját. Csak az ismeri igazán az életet, aki Istennek és másoknak él.Életünk jó vagy rossz sorsa nem terem a falon végigfutó indákon, hanem olyan magból kél, melynek gyökérszálai énünk bensejéből erednek.Élő és élettelen rend van. Az élettelen rend a temetők pontosan megszámozott és nyilvántartott sírjaira emlékeztet. Az élő rend viszont olyan, mint Itália gyümölcsligetei, ahol zamatos ízű és szebbnél szebb gyümölcsök teremnek.

Fájdalom

A lelki fájdalom a haladás templomának építőmestere. – Az elmúlt fájdalom örömet nyújt és tapasztalatot ad. – A fájdalom barlangja gyémántbánya.A keserű fájdalom sok esetben előkészítője az édes örömnek. – Majdnem minden orvosság keserű, majdnem minden operáció fájdalmas.E földi lét fájdalma egy gyönyörűbb világnak a küszöbe.

Fegyverzet

Salamon király palotájában aranyból vert díszes fegyverek lógtak, melyeket nem használt senki. Isten fegyvertárában az ilyesminek nincsen helye.E három szó: „Meg van írva!” Olyan fegyvertár, mely ezrével őrzi Krisztus vitézeinek harci bárdjait.Lelki birodalmat csak lelki fegyverekkel lehet alapítani és csak lelki eszközökkel lehet fenntartani.Nyelvünket Isten fegyver gyanánt adja, hogy vele Őt szolgáljuk. – A keresztények fegyverzete bizonyos értelemben a fegyvertelenségük.

Félelem

Aki azt akarja, hogy félelem és kétely ne kínozza annyit, az időzzön többször és többet Krisztus keresztje alatt. A félelem helytelen dolog, de még helytelenebb a még be nem következett dolgoktól való félelem. Vannak balga emberek, akik távcsővel fürkészik a messze jövő láthatárát és sopánkodnak az ott mutatkozó felhőkön, miközben figyelmen kívül hagyják a felettük ragyogó kék eget. Az emberektől való félelem legjobb ellenszere az istenfélelem.

Gazdagság

Egy arannyal díszített koporsó nagyon hitvány kárpótlás az elkárhozásért.Amíg valaki a gazdagságát a lába alatt tartja, nem fenyegeti veszély, de ha felér a szívéhez, élve eltemeti. A vagyon okozta különbségek megszűnnek Krisztus keresztje alatt.Az emberek paripán vágtatnak, amikor nyereségre vadásznak, és csigát fognak be, amikor a menny felé utaznak. Szomorú tény, hogy számos ember igen sok dologban gazdag, de szegény az egy szükséges dologban.

Gondolatok

A hiú gondolatok rossz lakók, mert nem fizetnek házbért. A jó gondolatok áldást hozó vendégek, melyeket szívesen kell fogadni, bő asztalhoz ültetni és gyakran meghívni.A gonosz gondolat gyújtózsinór, mely a kísértésszikrájától meggyullad.A gondolatok adómentesek, de nem pokolmentesek.

Gondviselés

A mennyei Atyának gondja van gyermekeire, szerető szíve törődik a benne hívők minden bajával. E szó: Atyám! Egy egész menyországot foglal magában.Életünk sorsa vetődésében egyszer-másszor nem látjuk Istenünk kezét, de bizonyosak lehetünk afelől, hogy mindig velünk van.Minden lakatnál és retesznél biztonságosabb az Isten oltalma.Aki a csillagok számát ismeri és nevükön szólítja, ígérete szerint bekötözi a vérző sebet és meggyógyítja a megtört szívet.Ha minden más bizonytalan is, egy dolog bizonyos: Isten gondot visel a hívőkről. A gondviselés kinyitja a második ajtót, ha az első becsukódik.Jóllehet a gondviselés néha komor színezetűnek látszik, a lényege mégis világosság, lappangó fény, mely előbb-utóbb a déli napsugár erejével fog előtörni.Vesd a jövőnek gondját oda, ahová való: Istenre! – Az isteni gondviselés a gondterhes kedélynek nyugvópárnája.

Esti TV-zés...

A pillangó

Egy nap egy kis pillangó látszott egy félig nyitott selyemgubóban. Egy férfi ült és nézte a pillangót néhány óráig, ahogy küzdött, hogy testét kiszabadítsa a kis lyukon keresztül.

Aztán úgy tűnt, a folyamat teljesen megállt.

Úgy látszott, mindent megtett, amit tudott, és semmi többre nem képes.

A férfi eldöntötte, segít a pillangónak: fogott egy ollót és kinyitotta a selyemgubót.

A pillangó könnyen kijutott.

De a teste összeaszott volt, gyenge és a szárnyai összezsugorodtak.

A férfi tovább nézte, mert várta, hogy bármelyik pillanatban kinyílhatnak a szárnyak, megnőnek, kitárulnak és képesek lesznek elvinni a pillangó testét, szilárdak és erősek lesznek.

Semmi nem történt! A pillangó az életét ebben a gyenge testben, összeaszott szárnyakkal töltötte. Soha nem volt képes repülni.

Amit a férfi, az ő kedvességével és jóindulatával nem értett. Hogy a szűk selyemgubó és a küzdelem a szűk nyíláson keresztül szükséges a pillangónak. Ez a természetes útja, hogy a pillangó kiszabadítsa testét a selyemgubóból, szárnyaival képes legyen repülni.

Néha pontosan a nehézségekre van szükségünk az életben. Ha hagyjuk az életünket akadálytalanul folyni, ez megbénít minket. Nem leszünk erősek, amikor annak kell lennünk. Nem fogunk tudni repülni.

Kértem Erőt… és kaptam nehézségeket, amelyek erőssé tesznek.

Kértem Bölcsességet… és kaptam problémákat, hogy megoldjam őket.

Kértem Jómódot… és kaptam agyat és izmot, hogy dolgozzak.

Kértem bátorságot… és kaptam akadályokat, hogy legyőzzem azokat.

Kértem Szerelmet… és kaptam bajban lévő embereket, hogy segítsek.

Kértem Jóindulatot… és kaptam lehetőségeket.

Semmit nem kaptam meg, amit akartam… De mindent megkaptam, amire szükségem volt.

Éld az életet félelem nélkül, nézz szembe az akadályokkal, tudd, hogy képes vagy legyőzni őket.

Böjte Csaba adventi elmélkedése

Ülök az egykedvű őszi borongásban, 2008. november 28-án, az egyházi év utolsó napján. Csend van bennem, várakozás. Múlik egy év, vagy egy egész világ? Nem tudom.
Körülöttem forrong minden! Vitázó politikusok, választásra készülnek, jót akarnak, dicsérik magukat és szidják egymást. Kapzsi bankárok által felhergelt, fölösleges üveggyöngyök után futkosó, kapkodó emberek kiabálnak, vagy értetlenül, tanácstalanul néznek maguk elé. És itt vannak a naponta megfagyó hajléktalanok, a harcot a hitelek súlya alatt feladó vállalkozók, a munkanélküliek, az olcsó termékeket reklámozó médiák, és sorolhatnám tovább, de minek, hisz mindezt hihetetlen nagy példányszámban megteszi a sajtó, sok sok csatornán önti a televízió, a megannyi honlap.
Ülök és látom, hogy jön Krisztus Király, közeledik csendesen, méltósággal, hozzám, hozzánk, mint hajdan Jeruzsálem falai felé. Megáll, és hosszan néz. Testemben hatalmas félelem remeg. Csak le ne borulj sírva előttünk Istenünk!
Mindenkinek igaza van! Nem mehet ez így tovább! Tudom az eszemmel, hogy túl sok már a hazugság, a léha képmutatás. Magam is érzem, hogy jó lenne betörni néhány ablakot, szétverni az álnokok között. Türelmetlenek vagyunk. Egy értelmetlen, nagyon hosszúra nyúlt diktatúrából jövünk. Naivan, tisztán indultunk 89-ben, egymás kezét fogtuk, és a sárba borulva több nyelven is együtt imádkoztunk, boldogan kacagtunk. Akkor értettük, most miért nem értjük egymás nyelvét, vágyát, álmait?
Forrong a világ! Tudom, hogy mindenki jót akar. Jót magának, minél több jót! Mint a gyermekek veszekszünk ócska babarongyokon, és észre sem vesszük, lassan szabadul el körülöttünk a pokol. Nem igaz, hogy ez a világ csak sírásból és vérből tisztulhat meg, léphet tovább! Hogy lehetünk ilyen vakok?
Uram, te hányszor próbáltál összegyűjteni bennünket mint kotló a csibéit? Jó szóval biztatsz, adtad a szeretet parancsát, és megmosod könnyeiddel lábainkat. Mindent jóságosan nekünk adtál, élhetnénk csendesen paradicsomi békességben. Jól feltarisznyáztál, mindenünk megvan. A föld csodás termékenysége szaporít nap mint nap kenyeret nekünk, és van annyi agyag, kő, hogy építhetünk mindenkinek házat, tanyát, otthont ezen a földön. Van annyi vasérc, réz, mangán, hogy egy-egy autó is jutna a családjainknak. Jut könyv, jó film, tiszta bor és csók, szerelem mindenkinek. Nem sajnálod tőlünk a boldogságot. És juthat gyermekáldás, vagy vér a vérünkből, vagy mint Józsefnek a te szent akaratodból.
Testvérem lásd, van kit szerethetsz, kit otthonodba fogadhatsz, kivel törődhetsz, kibe beléálmodhatod álmodat. És ültethetsz virágot, platánt, diót, és megéred hisz jó orvosaid vigyáznak rád, hogy fád nagyra nőjjön és árnyékával enyhet adjon családodnak. Tudósaink, mérnökeink mennyi kérdésre kerestek, találtak választ az évezredek alatt? Lassan, de biztosan hajtsuk uralmunk alá a Földet, ahogyan te kérted Istenünk a teremtés hajnalán még a bűnbeesés előtt. Élhetnénk békés testvéri szeretetben, tudhatnánk, hogy a részigazságoknál fontosabb az élet.
A gonosz kacag. Ugyanazzal a süket dumával jön, ígér minden kőből kenyeret, fogyassz, habzsolj! Ha kell, ha nem, legyen! És ha leborulsz előtte mindent csak neked ígér, az egész bevásárlóközpontot, repülőt, jachtot – de minek? És felvisz csodás templomok ormára, sztár leszel, dobd le magad, fürödj a csodáló emberek tekintetében, hatalmad lesz felettük. Uralkodj, miért vállalnád a szeretet szolgálatát?
Fogyasztás, birtoklás, hatalom. Habzsolva kacagsz, és szétmarcangolod világunkat. Azt hiszed, hogy győztél, pedig rabszolga vagy. Rosszabb, testvéred farkasa, szép tiszta világunk elpusztítója.
Itt állsz Uram a XXI. századi Jeruzsálem falai előtt, elöttünk. Szemedben könnycsepp, és nekem nincsenek érveim. Mégis arra kérlek, hogy ne bűneinket nézd, hanem újabb adventünkben jósággal jöjj közénk. Ajándékozz meg érdemtelen gyermekeidet egy újabb esélyel, egy szép Karácsonnyal.
Istentől áldott adventi megtérést, szent időt kívánok szeretettel: Csaba testvér

Adventre

Hozzád emelem a lelkem, Istenem, Reményem csak Tebenned, Jaj, meg ne szégyenüljek,
Ne gúnyoljanak ellenségeim.
Akik Téged várnak, meg nem szégyenülnek.
Lila szalaggal átkötött ezüstfenyő-koszorúcska, ijedten pislákoló pici lánggal, körülülünk, térdelünk, állunk, ezen a korán sötétülő, adventi (vasárnap) délutánon.
Akármilyen bágyadt is a lángod, a karácsonyest gyertyafényben úszó fáját idézed elém, s hálás vagyok neked.
Hálás, mert megállítasz.
Megállítasz életem csetlő-botló, omló-porló rohantában .
Hálás, mert kihúzod roskadozó derekam, és sáros földről aranyszín-ragyogásra emeled a szemem.
Jaj, Uram, ha megszégyenülnék!
Ha az Isten ellen lobogva égők hangos hada előtt összecsuklanék, ha az Isten nélkül maguknak Édent építők szeme előtt összeomlanék.
Ha elhullanék a félúton, ha lehervadna arcomról az Isten gyermekeinek öröme, ha tört holmiként kifosztottan és reményt vesztve a nagy selejtdombra kerülnék, ha tárt életem romjain a Krisztust ócsárlók bizonykodnának Ellene.
De nem.
Belenézek fényedbe, gyertya az adventi koszorún, és lángod ezt lobogja: nem lesz tört élet belőled, nem.
Ha tudsz várni.
Várni?
Az emberi faj legtermékenyebb, leggazdagabb várásával,
Ha tudsz Krisztust várni.
Várlak hát Krisztusom.
S e várás igaz voltán fordul: öröm vagy szégyen lesz a sorsom.
Ha Krisztust mondanék, de belülről más az, akit s amit várok, mint a világ, elsorvadok, mint a világ.
Ó, minden ezen fordul, tudlak-e várni Téged, Magad, Téged.
Nem keresztény kultúrát, melyben tudósok és művészek Neked áldozzák tehetségük javát.
Nem keresztény államhatalmat, melyben Istenhez igazítnak törvényt s Nevében csendül intés és dicséret és az adminisztráció.
Nem is virágzó egyházi életet: kolostorokat és iskolákat, körmeneteket és zarándoklatokat, kongresszusokat és táborokat.
Nem, nem!
Félre, világ álcázott kísértései!
Ezek mind hozzáadatnak, de csak annak a nemzedéknek, amelyik megtanult már Krisztust várni, őt Magát.
És ezek mind elvétetnek azoktól, akiknek természetfölötti igénye nem képes túlnyúlni mindezeken.
Gyertyád fényébe belenézve, adventi koszorúcska, nem akarok mást látni, mint Krisztust bennem.
Ott lappang, reménykedik a szívem mélyén,
El akar önteni, birtokba akar venni,
fénnyel beborítani, magáévá s magává ölelni,
Önnön szívével eggyé tenni.
Jézusom!
A törvényhozásban nem hívják a Lelked,
a tudósok Rólad nem beszélnek,
a művészeket csak teremtett világod szépsége igézi,
Téged, Magad, nem vesznek észre,
körmenetek és zarándoklatok fény- és hangdicsérete sem Feléd leng,
gyermekeink sem menetelnek lobogóid alatt.
De mindez csak azért, hogy megtaláljunk mindezeken túl Téged.
Hogy morzsolódó életünk sír és örökélet felé menetelő napjai megszabadítsanak végre a hiábavaló reménytől: kielégültté lehetünk bármitől is, ami nem Te vagy.
A tiédből való nem.
A tiéd sem.
Az érted való sem.
Egyedül csak Te elégíthetsz ki minket,
Csak a Misztérium: hogy Te, Láthatatlan és Kimondhatatlan, Te vagy.
Vagy és át akarsz ölelni engem.
Egyedül az, hogy mindent szemétnek tekintsek, csak egy legyen a fontos: Átölelsz-e engem?
Jézusom, add, hogy abbamaradjon életem ámokfutása.
Hogy ne bűnben és teremtett világban próbáljak boldog lenni.
Nem is az Érted való dolgokban.
Szűnjön meg életemben minden önbecsapás.
A gyertya fényébe nézve - várlak Várlak.
Jöjj! Tégy a tieddé! Oldj magadba!
Minden fájó nyugtalanság messze szálljon.
Légy Te elég nekem. Ámen.

Könyörögjünk!
Kérünk, Uram éleszd fel erődet és jöjj, hogy segítségeddel kitépjük magunkat a bűnnek vészes hálójából,s szabadító kezed által megmeneküljünk tőle. Ámen.

A fal

Egy kopár, sziklás sivatagban élt két remete.Találtak két barlangot, amelyek egymással szemben álltak. Évekig tartó imádkozás és hosszú önsanyargatás után az egyik remete úgy gondolta, hogy elérte a tökéletességet.A másik remete meglehetősen jámbor volt, jólelkű és megbocsátó. Megállt beszélgetni a ritkán arra járó zarándokokkal, vígaszt és menedéket nyújtott azoknak, akik valahonnan menekültek.
- Ez mind az elmélkedésből és az imádkozásból elvett idő - gondolta az első remete, aki nehezményezte a másik mulasztását.
Hogy látható módon megmutassa neki, mennyire távol áll még a tökéletességtől, elhatározta, hogy minden alkalommal, amikor a másik bűnt követ el, egy követ helyez a saját barlangja elé. Néhány hónappal később a barlang előtt tömör, szürke kövekből épült fal emelkedett.
És ő bennmaradt befalazva...
(Bruno Ferrero)

Ami időnként megfertőzi körülötted a levegőt

ARRÓL, AMI IDŐNKÉNT MEGFERTŐZI KÖRÜLÖTTED A LEVEGŐT

Találkoztál már valaha az erdőn bomló állati hullával? Amin férgek ezrei nyüzsögnek? Aminek nehéz, bűzös szaga széles körben megfertőzte körülötted a levegőt, hogy csak lélegzetvisszafojtva tudtál mellette elhaladni? Ugye siettél, hogy elkerülj undorító közelségéből?
A gyűlölet közeléből mért nem sietsz el éppen olyan undorral? Még fertőzőbb a párája, mint bomló állati hullának.
Valakinek sebet kap a lelke. Aki adta, nem is tud róla talán. Aki kapta, alig rezzent meg belé. De a seb marad és nem heged be. Vannak emberek, akiknek a sebei nem hegednek be soha. Valami belécseppent talán az ilyen sebbe, valami fertőző baktérium, vagy a léleknek valamiféle mérges váladéka. Nem lehet tudni. Ezt már a babonás rontó hatalmak teszik.
Valakinek sebet kapott a lelke és a seb nem heged be. Gennyezni kezd. Az ember töpreng és rágódik azon, ami vele történt. Ez a lelki sebek gennyezése. Fájó érzések gyűlnek meg a seb körül. Gonosz sajgás támad. A seb gyulladásba jön. A gyulladás terjed. Láz keletkezik és egyre nő. Már nincs segítség: a méreg benne van a lélek vérkeringésében. A lélek elpusztul. Hulláját ellepik a
férgek, zöldhátú legyek szállanak rá és hordják szét a fertőző csírákat. A halott lélek körül széles körben fertőzött a levegő. Aki ebbe a körbe belekerül, elég, ha csak egy karcolást hordoz a lelkén valahol, a seb megfertőződik.
Ne üss sebet embertársaid lelkén! Ha a Tiedet gondtalanul megkarcolja valaki, ne csinálj belőle nagy ügyet. Az agyontapogatott sebek mérgesednek el leghamarabb. Ha pedig a seb körül éreznéd már a töprengések gyötrő szaggatásait: vedd elő az akarat kését, izzítsd föl a szellem tüzében és vágd ki vele lelkedből a megtámadott részt. Mosd ki a sebet tiszta önbírálattal, bármennyire is csíp és éget. Tégy rá feledés-tapaszt és úgy járj vele az emberek között, mint akivel semmi sem történt.Kerüld el a fertőzötteket. Könnyen megismered őket, mert a lázas ember félrebeszél. Akit a napsütésben is ráz a hideg, aki nem látja meg az útszéli virágokat, nem hallja meg a hajnalban ébredő rigót: az olyan ember közelében ne artózkodj, mert gyanús, hogy ragályhordozó. Óvakodj azoktól, akik leszegett fejjel járnak Isten szabad ege alatt. Akik langyos és puha nyári
estéken is csak arról akarnak beszélni, hogy mi az, ami rossz ezen a világon. Akik el akarják hitetni Veled, hogy élni nem érdemes, a világ csúnya és az ember bűnben fogantatott.
Kerüld, messzire kerüld el azokat, akik aszerint ítélik meg az embert, hogy milyen nyelven beszél. Vagy milyen templomban imádkozik, vagy milyen jelvényt visel a gomblyukában. Az ilyen ember lelke bomlik már, mint az állati hulla, és gyűlölettel fertőzi meg maga körül a levegőt.
S végül fuss, menekülj az okos gyűlölet közeléből. Ez a legveszedelmesebb és nincs ellene orvosságos szer. A tárgyilagosságba bújtatott gyűlölet. A megfontolt gyűlölet. Az emberségesnek látszó, a megértő gyűlölet. Amelyik így kezdi: igaz, hogy ők is emberek, de...
Ha ilyennel találkozol, fuss, mintha szemedet vették volna. A szent gyűlölködők gyújtják föl mindig a világot.

Wass Albert

Audrey Hepburn tanácsai a szépségről

A vonzó ajkak érdekében, mondj kedves szavakat.

A kedves szemekért, keresd a jót az emberekben.

A karcsú alak érdekében, oszd meg ételed az éhezőkkel.

A szép hajért hagyd a gyermeknek, hogy ujjaival végigsimítsa naponta legalább egyszer.

A lelki egyensúlyért sétálj azzal a tudattal, hogy soha nem vagy egyedül!

Az embereket jobban mint a tárgyakat meg kell újítani, fel kell éleszteni, meg kell gyógyítani és megváltani.

Sohase utasíts el senkit.Emlékezz: ha segítő kézre van szükséged, végül megtalálod a karjaidban.

Ha idősebb leszel, felfedezed, hogy két kezed van: egy, hogy segíts magadon, egy, hogy segíts másokon.

A nő szépsége nem a ruhákban rejlik, amiket hord.

Nem az alakjában, vagy a frizurájában.

A nő szépségét a szemében találod, mert a szem bejárat a szívhez, ahol a szeretet lakozik.

A nő szépsége nem az arcápolásból ered. A nő igazi szépsége a lelkéből tükröződik: az a törődés, amit szerető szívvel ad és a szenvedély amit mutat.

Porvers

Baranyi Ferenc: Porvers

Akit egyszer porig aláztak:
porig kell azért lehajolni,
a méltósága-vesztett sorshoz
méltóság-vesztve igazodni.

Előtted ember ráng a porban?
Megértem: belerúgni könnyebb.
Még emberibb átlépni rajta
könnyed sikkjével a közönynek.

Mentséged is van, ha lelked
bátortalan feddése rád vall:
másokért őrzött tisztaságod
nem szennyezheted más porával.

Ha lehajolsz, még orra bukhatsz,
és hát derekad roppanó is,
ápolt tüdődet is belepné
a talajmenti szilikózis,
hát nem hajolsz porig, ha porból
akármi hív: kincs, ócska holmi ...

Pedig akit porig aláztak -
porig kell azért lehajolni.

Az igaz jutalma

"Az emberek pedig ezt mondják: Mégis van az igaznak jutalma! Mégis van Isten, aki igazságot tesz a földön!"
(Zsolt 58,12)

E földi életben nem mindig látjuk világosan Isten ítéletét, mert sokszor a jókat és a gonoszokat ugyanaz a sors éri. Ez most a megpróbáltatás ideje, nem a jutalmazásé vagy a büntetésé. Isten sokszor mégis félelmetes dolgokat cselekszik igazságosan úgy, hogy még a nemtörődöm ember is kénytelen felismerni ítélő kezét.

Az igaznak mégis van már e földi életben is jutalma, amely számára mindennél többet ér, éspedig Isten jótetszése, amely nyugodt lelkiismeretet ad neki. Sokszor még másképpen is jutalmaz Isten, mert Ő senkinek sem marad adósa. Az igaz ember legfőbb jutalma azonban odaát vár rá.

A történelmet nagy összefüggéseiben tekintve, sokszor megláthatjuk Isten kormányzó munkáját a népek életében. Darabokra töri az elnyomók trónját, és vétkes népeket büntet meg. Ha valaki a birodalmak felemelkedésének és bukásának történetét tanulmányozza, fel kell ismerje igazságszolgáltató hatalmát, amely a gonoszt korlátok közé szorítja, hogy aztán könyörtelen igazsággal elítélhesse. Nem marad bűn büntetés nélkül, sem a jóság jutalom nélkül. A világmindenség Ura igazságot szolgáltat. Ezért csak Őt féljük és ne tartsunk a gonoszok hatalmától.

Mi a teendő válság idején?

Itt van az ősz, hóharmat tarolja le a virágokat, a leveleket a fákról. Október a levert forradalmak, népünk szenvedéseinek az ideje is. És alattomosan körülöttünk kígyózik ez a gazdasági válság, melynek méreteit, és a mi kis életünkre való hatásait még nem is látjuk pontosan.

Gondok, bajok, válságok részei az életünknek. Krisztus nem ígérte, hogy aki utána akar menni, annak csupa napfény lesz az élete, és virágesőben járhat, majd az angyalok által elénk terített bársonyszőnyegen. Nem: Ö azt mondta, hogy: "ki utánam akar jönni vegye vállára a keresztet és úgy kövessen engem!"

felmerül a kérdés, és sokan nekem is szegezik, hogy egy kereszténynek mi a teendője válság idején.

Arra gondoltam, hogy a Szentcsalád példáján keresztül fogalmazzunk meg a magunk számára egy stratégiát. Nézzük meg ők hogyan viselkedtek a válság idején, és kövessük őket alázattal:

Ismerős a történet: a 12 éves kis Jézussal szülei felmennek Jeruzsálembe. Az ünnep végén elindulnak hazafelé, és egy idő után észreveszik hogy nincs velük a gyermek. Szörnyű percek lehettek ezek:

Három fontos szabályra hívnám fel a figyelmeteket:

1. A Szent Család nem esik pánikba: Abban az időben a közbiztonság nem a mai volt, az, hogy egy erős, egészséges fiút elraboljanak rabszolgának, nagyon elképzelhető. Bármi megtörténhetett, látták ők már a gyermekgyilkos Heródes kegyetlenségét is. A szentcsalád uralkodik magán, szépen szisztematikusan elkezdik keresni az Isten által rájuk bízott Gyermeket. Három nap hosszú idő, és mégis amikor megtalálják, Mária csak ennyit mond: "nézd atyád és én aggódva kerestünk, miért tetted ezt velünk? Döbbenetes önuralom, nem kerül elé nadrágszíj, nincsenek idegösszeomlások, nagy jelenetek, sírógörcsök. Csodálom ezt az önuralmat, melyet kemény, kereső három nap után siker koronáz.

2. Nem dobják be a törülközőt, fásult rezignáltsággal, nem ülnek le, és fatalista módon, nem mondják, azt, hogy ha akarja majd az Úr visszahozza a gyermeket. Nem mondják azt, hogy Isten adta és Isten elvette, hanem minden erejüket megfeszítve próbálják megoldani ezt a váratlan komoly feladatot, mellyel szembe kerültek. Isten rájuk bízta a Szent Fiát, és ők a maguk kis emberi eszközeikkel sikeresen próbálják megoldani a feladatot. 1-2 nap után sem adják fel a keresést, tudják, hogy Isten lehetetlen dolgokat nem biz az emberre. Csak kell legyen megoldás! Végérvényesen nem mehet zsákutcába az élet! És nekik lesz igazuk, megtalálják és átölelhetik drága kincsüket a földre szált élő szeretetet.

3. Összezárnak. Nem esnek egymás nyakának, és nem kezdik firtatni, hogy ki mennyire felelős a kialakult helyzetért. Persze hogy mondhatta volna Mária, hogy te vagy a férfi, miért nem ügyelsz ránk? És József is kitörhetett volna: Hát nem rád bízta a Jóisten a gyermeket, te beszéltél az angyallal, te vagy az anya! Mind a kettőjüknek igaza lehetett volna, de most nem az igazságot kell keresni, hanem a földreszállt szeretetet, az Istenembert.
"Atyád és én aggódva kerestünk.." mondja Mária. Együtt, felelősen próbálják elhárítani az életük ellen irányuló csapást. Ők tudják, hogy nem egymásban kell keresniük a problémát, a gond ott van és egyformán sújtja mindkettőjüket, ezért minden erejüket latba vetve összefognak és együtt oldják meg a feladatot.


Kedves Testvérek a létért küzdeni kell, az erdőben a kis őzike létével fizet, ha a rejtőzködés, menekülés, életben maradás feladatait nem tudja megoldani a farkasok között. Számára nem kérdés, hogy van-e kedve szaladni, csendben figyelmesen táplálkozni? Neki ott nincsenek jogai, csak lehetőségei, melyeket ha kihasznál, életben marad. Természetesen a feladat megoldása okosabbá, ügyesebbé, erősebbé teszi. Mindennapi küzdelmei által nő fel, hogy nagy és szép legyen.

Az emberek világa is hasonló! Mi is dzsungelben élünk! Az ördög mint ordító oroszlán vesz körül, és azt keresi, hogy kit nyelhet el. A létünkért küzdünk. Ha megtanulunk két lábon járni, szépen beszélni, önmagunkon uralkodni, nehéz helyzetekben kitartani, éles szemekkel meglátni a veszélyt, a lehetőségeket, és azt villámgyorsan, és pontosan lereagálni, akkor életünk itt a földön kiteljesedik. Ahogy Mária felvállalta a feladatot, és annak becsületes elvégzése által felnőtt a Mennynek Királyné asszonya címhez, mi is felnőhetünk oda, hogy Istennel egy asztalhoz üljünk, ha kitartó kemény munkával megkeressük és megtaláljuk a holnapba vezető utat.

Böjte Csaba

Miért Anya?

Kedves Édesanyám:

Rövidke az életem, még csak három hetes vagyok. Ezért még egész világosan emlékszem arra a napra, amikor ráébredtem először, hogy vagyok. Nyilván akkor te még semmit sem tudtál rólam. Talán csak néhány hete szerezhettél tudomást létezésemről.
Hallgatóztam, hogyan fogadtad. De semmi…
Szeretnék örömet szerezni neked, és ez az első, amit az irántad érzett szeretetem gyümölcseként tudhatok. Ígérem, hogy ha majd megszületek, sok mosolygásra bírlak rá. Később, amikor majd megnövök, akkor is fogok igyekezni, hogy örömöd leld bennem. Azt szeretném, ha büszke lehetnél rám!
Én már hallom a hangodat egészen közelről, amikor beszélsz. Te még nem hallasz, de vajon legalább érzel engem?

Két hónapja már dobog a szívem, sőt karjaim és lábaim is vannak. Már azt is tudom, hogy lány leszek. Biztosan örvendenél, ha ezt tudnád. Talán az apukámmal már el is döntöttétek, hogy milyen nevet adtok nekem. Izgatottan várom, hogy megtudhassam, hogyan fogtok szólítani majd! Ha arra gondolok, hogy mennyire várhattok és szerethettek, kis szívem megtelik boldogsággal, és fickándozni tudnék, akárcsak egy halacska. Számomra ti vagytok az egész világ! Szépnek képzellek el édesanyám, kedvesnek. És számomra most te vagy az otthon, egész világom, és teljes mértékben tőled függök. Közvetlenül a szíved alatt lakom és hallom annak minden egyes dobbanását. Talán még eddig egyetlen ember sem volt ilyen közel hozzád. Köszönöm, hogy magadban hordozol, a te tested táplál, otthont, meleget, védelmet nyújt és segít, hogy tovább fejlődhessem. Ebből is látom, hogy mennyire szeretsz. Szeretnék már végre rád mosolyogni, puha kis arcomat a tiédhez szorítani, és apró kis kezecskéimmel beléd kapaszkodni. Anyukám, alig várom már azt is, hogy láthassam a nagyvilágot: a fényt, a színeket, és tele szívjam kis tüdőmet levegővel, kezeimmel, lábaimmal szabadon rúgkapálózzak, és teli torokból ordítsak, hogy mindenki észre vegye, hogy én létezek.

Anyukám, ugye, hogy sok mindenre meg fogsz tanítani? Te fogsz etetni, füröszteni, pelenkázni. Megtanítasz majd járni is, beszélni is, és később írni is. Ugye mellettem fogsz ülni, ha egy kicsit rosszul érzem magam, és átölelsz, ha félek? Ugye énekelni, és mesélni is fogsz nekem? Ugye megmutatod sorra az összes virágot, és elmagyarázod a felhőket? Ugye megmutatod a csillagokat, a pillangókat, a hegyeket, és a madarakat? Ugye megtanítasz házat és kutyát rajzolni?
Ugye megtanítasz majd köszönni az embereknek? De mindenekelőtt megtanítasz szeretni és kacagni.
Odakint nagyon szép lehet a világ, és én mindezt a te szemeiddel fogom látni. Amilyennek te látod a világot, és annak dolgait, én is olyannak fogom majd látni.

Hirtelen most tele vagyok életvággyal, nagy tervekkel, tettvággyal, és szívem mindettől szaporábban ver. Átérzem a létezés lüktetését, és mintha ez tagjaimat is megtöltené létörömmel. Ezernyi kérdésem van, és ezek célt adnak életemnek. Tudom, hogy segíteni fogsz a válaszok meg találásában. A te áldott szorgos kezeid támogatni, vezetni, hordozni, terelgetni, oltalmazni, inteni. Szelíden fognak simogatni, én pedig mindig biztonságban fogom magam érezni karjaid közt.
Nagyon kicsi vagyok még, csak néhány centiméter, és mégis minden testrészem megvan, már csak növekednem kell. Érezlek téged, testem összefonódik a tiéddel, és mégis két különálló személy vagyunk. Vajon amikor világra születek, akkor i ilyen közel leszek hozzád? Ha testben nem is, de lélekben annál inkább! Amikor örömöd lesz, én is örülni fogok, és amikor én boldog leszek, ez téged is azzá tesz majd. Amikor nekem fájdalmam lesz, az neked is fájni fog, és fordítva is. Szilárd meggyőződésem, hogy te leszel a világ legszebb, legbüszkébb édesanya, én pedig a legmosolygósabb, és legegészségesebb kisbabája.

No, de hirtelen mi ez az éles, furcsa zaj? Te is hallod anyukám?

Félek!!!!!!!!!! Kicsi szívem olyan hevesen dobog, majd szétszakad. Butaság, hiszen itt vagy te, és nem kell félnem semmitől. Te nem hagyod, hogy bármi is ártson nekem. Az anyukám vagy, és tudom, hogy az én édesanyám annyira szeret engem, hogy még az élete árán is megvédene! Anyukám a te szíved is hevesen dobog! Te is félsz? Ó bárcsak segíthetnék neked! Megvigasztalnálak, hozzád bújnék, és megpuszilnálak.
Ez az ijesztő, csúnya hang egyre inkább közeledik… már egészen közelről hallom… itt van… anyukám, de hiszen ez benned van, és felém tart.
Miért????? Anyukám ez az idegen mit keres itt, mit akar? Butaság félnem, hiszen te mindenről tudsz, ami engem ér, és bármi legyen is az, csak a javamra lehet, ha egyszer beengedted ide.

Jaaaj… a lábam! Sikoltozni, sírni szeretnék. Rettenetesen fáj. Nézz ide! Sehol sincs, pedig úgy örvendtem nekik. Kitépte a lábacskáimat, és magába szívta, elvitte. Kitátom a szájam, és üvölteni tudnék a fájdalomtól oly hangosan, hogy még te is meghallanád, de még nem jön ki hang a torkomon…
Ó, ne, már megint jön! A karom… Most meg azokat tépte le, és még csak nem is egyszerre. Az enyémek voltak, mért vették el tőlem? Anyukám ezekkel, a karokkal akartalak megölelni, beléd kapaszkodni. Ezekkel, a kezekkel akartalak megsimogatni. Ezekkel, a kezekkel akartam felfedezni és meghódítani a nagyvilágot.

Melegség önt el… - vér! Segíts rajtam édesanyám! Könyörgöm! Hiszen már megint itt van, és olyan erővel húz, mintha csak magába akarna szívni! Anyukám meg fogok halni? Miért? Még nem is láttalak téged. Nem láttam semmit a világból. Segíts! Egyedül csak te mentheted meg az életem! Még karok és lábak nélkül is élni akarok! Élni, élni, élni! Némán, de egy utolsó erőfeszítéssel próbálok tiltakozni. Miért kell ilyen hamar meghalnom? És miért itt? Azt hittem egészen természetes és egyértelmű, hogy mindenki megszületik. Miért nem segítesz? Elfelejtetted, hogy te is magzatként kezdted? Nem értem, mi történik velem, és miért, de azt hiszem, ez neked is fáj, és ha lehetőséged lenne, akkor segítenél!
Most csak fájdalmad foglalkoztatja kis agyamat, és óh, mennyire szeretnék enyhíteni a te fájdalmadon, bármibe kerülne is ez nekem. Érzem, ez az idegen fegyver, lassan teljesen magába szippant. El fognak innen vinni végleg. De azért még egyszer, utoljára próbálom kiáltani, hogy segíts!
Szükségem van rád…

Anyukám, ki ölt meg engem?
ANYUKÁM, KI ÖLT MEG ENGEM?

Szerető gyermeked (lettem volna)

Kedves Anyu és Apu

6 hetesen magatokhoz vettetek,sokat játszottam a gyerekekkel és nagyon boldog voltam Veletek. Ahogy nőttem,egyre nőtt a mozgásigényem és vele együtt az étvágyam is. A gyerekek nem akartak velem játszani,ha odamentem egy simiért,sokszor még belém is rúgtak.
Aztán egy nap beültettetek a kocsiba.Én olyan boldog voltam,végre hónapok óta először látok mást is a kennelen kívül.Az autópálya szélén álltunk meg.Eldobtátok a labdámat.Futottam utána,de mire visszaértem Ti már sehol sem voltatok.Kétségbeesetten rohangáltam a kocsik között,labdával a számban.Az autósok dudáltak,de volt olyan is,aki még rá is gyorsított.Ki akartam futni az út szélére,mert nagyon féltem.Hirtelen egy hatalmas ütést éreztem az oldalamon és többet nem tudtam felállni.Nagynehezen kikúsztam az út mellé.Próbáltam utánatok menni,de nem sikerült.Körülöttem minden véres volt.Fáztam,sötét volt és féltem.A labdámat még mindig fogtam,biztos voltam benne,hogy visszajöttök értem.Hiába nyüszítettem,ugattam,senki nem állt meg segíteni.Több órás fekvés után megállt mellettem valaki,nem törődve a vérrel és a sárral,betett az autóba.Egy fehér köppenyes férfi szaladt a kocsihoz,amikor megálltunk.Már csak a fejét csóválta.Új gazdám,aki 15perce ismert,nagyon sírt és megölelt.Csak akkor engedtem el a labdámat,hogy megnyaljam a kezét,hogy azt tudjam neki mondani:"Köszönöm".Aztán elaludtam,az utolsó dolog,amit hallottam,gazdám kétségbeesett zokogása volt.Már nem félek,nem fázom és nem fáj semmim sem.
Meghaltam.Talán ha nem rágom szét a cipőket és nem eszem annyit,még mindig élhetnék...


A képen az én kutyusom láthatod 8 hetesen...
Szomorú az írás, nem akarlak vele felzaklatni.
Mégis úgy érzem, minél több embernek tovább kell adnom, hátha elgondolkodnak rajta...

A szkeptikus és a hívő

Egy várandós anya két gyermeket hord a méhében.

Az egyik egy "kis hívő", a másik egy "kis szkeptikus".

A szkeptikus azt kérdezi: Te hiszel a születés utáni életben?

Hát persze. - mondja a kis hívő. Az itteni életünk arra való, hogy felkészüljünk a születés utáni életre, hogy elég erősekké váljunk arra, ami ott kint vár bennünket!

Hülyeség! - mondja a szkeptikus. - Ez nem igaz! Hogyan nézhet ki a kinti, külső élet?

Pillanatnyilag még nem tudom,- mondja a kis hívő - de biztos sokkal világosabb, mint itt bent! Talán, lehet, hogy a szánkkal fogunk enni és a lábunkkal fogunk menni!

Nonszensz, lehetetlen! - mondja a szkeptikus. - Megyünk a lábunkkal és eszünk a szánkkal!? Micsoda hülyeség! Ez egy fura ötlet, hogyan is működhetne! Itt van a köldökzsinór, ami biztosítja a táplálékot. Nem lehetséges élet a születés után, hiszen ez a zsinór már így is túl rövid!

Hát persze, hogy működni fog, csak minden egy kicsit másként fog kinézni. -mondja a kis hívő.

Soha sem fog működni! - véli a kis szkeptikus. - Még soha senki nem tért vissza a születés után! Születés után vége az egésznek! Az élet nem más, mint egy nagy sötét tortúra!

Még ha nem is tudom pontosan, milyen lesz a születés utáni élet, - mondja a kis hívő - de azt tudom, hogy találkozni fogunk az édesanyánkkal, és Ő nagyon vigyáz majd ránk!

Anya!? Te hiszel egy anyában? Hol van? - kérdezi a kis szkeptikus..

Itt van körülöttünk, mi benne vagyunk, és általa létezünk, nélküle nem létezhetnénk! - válaszolja a kis hívő.

Mire a kis szkeptikus: Soha nem láttam még semmilyen anyát! Nincs is ilyen!

A kis hívő elgondolkozik egy pillanatra. - Néha, amikor nagyon csendben vagyunk, hallhatod, ahogy énekel, vagy érezheted, amikor megsimogatja világunkat! - mondja aztán halkan - Mindenesetre én hiszem, hogy az igazi életünk a születés után kezdődik!

A kutya 10 kérése

1. Minden elválásunk - még ha rövid idôre is hagysz magamra - fájdalmas nekem. Kérlek, vedd ezt fontolóra, mielôtt magadhoz veszel.

2. Ne szidj és ne büntess szigorúan. Neked van munkád, szórakozásod, barátaid és céljaid - de nekem csak Te vagy...

3. Kérlek adj elegendô idôt arra, hogy megértsem, mit vársz tôlem.

4. Mielôtt megütnél, gondolj arra, hogy könnyedén összeroppanthatnám a kezedet - mégsem tennék olyat soha.

5. Kérlek, néha beszélj hozzám. Ha szavaidat nem is mindig értem, a hangodat és a hangsúlyodat jól ismerem.

6. Gondolj arra, hogy valamikor szabadon éltem. Engedd, hogy idônként erdôn-mezôn mozoghassak, futkározhassak - ez jót tesz Neked is.

7. Kérlek, ne sajnáld tôlem a jó falatokat. Legjobban akkor ízlenek, ha Tôled kapom - s igyekszem megszolgálni érte.

8. Te vagy az én gazdám - és nem mások. Ezért kérlek, ne kényszeríts arra, hogy idegeneknek is szót fogadjak vagy nekik bohóckodjak - s ne alázz meg elôttük.

9. Ne feledd, hogy idôvel nekem is kialakulnak az egyéni tulajdonságaim, szokásaim és érzelmeim. Fogadd el, hogy számomra ezek ugyanolyan fontosak, mint Neked a sajátjaid.

10. Kérlek, gondoskodj rólam, ha beteg vagy öreg leszek - hiszen Te is öreg leszel egyszer...

Magyar keresztút

Magyar keresztút a Millecentenárium emlékére (írta Süle András)

I. állomás
Jézust halálra ítélik

Jézust teljes királyi ,,díszben'' állították Pilátus elé. A mindenkori igazságszolgáltatás gyalázatos megcsúfolása Pilátus ítélete: Nincs semmi bűne! De kezükbe adá Ôt, hogy megfeszítsék. Nincs kegyelem. Aki mindenkinek kegyelmezett, annak a számára nincs kegyelem: Ki érti ezt?
Jézus az utolsó szó jogán -- hallgat. Elmondott már mindent, amit el kellett mondania. Nem méltatja szóra a hitványságot, a jellemtelenséget, az igazságtalanságot.
Népünk, hazánk is mily sokszor állt Jézushoz hasonlóan megcsúfolva, tövissel koronázva, megbilincselve a történelem ítélôszéke elôtt. Verôlegényektôl összeverve, mocskos szájaktól leköpdösve. Bűnös nemzetnek kiáltanak ki bennünket, mert mint a kis népeket, belehajszolták a biztos pusztulásba, háborúkba, a Don-kanyarba, ahol tízezrével haltak meg véreink. És amíg a ,,gyôzôknek'', hóhérainknak állítottunk drága emlékműveket és koszorúztuk azokat, addig a hóban-télben megfagyott magyarok, akik hazájuk védelmében mentek oda, ahová hajtották ôket, egy fejfát sem kaptak és csak fasiszta kutyák voltak. Mintha bizony jókedvükben mentek volna megfagyni, meghalni! Jézus keresztjénél sem a szeget verô legények voltak a legbűnösebbek, hanem azok, akik kezükbe adták a kalapácsot és a vasszegeket. A mi magyarjainknak is idegen hatalmak adták a fegyvert a kezükbe. Trianonban meg sem hallgatták a magyar küldötteket. Nélkülünk és fejünk felett ítélkeztek. Amint Jézus perében is elôre elhatározták, hogy meg kell halnia, úgy határozták el a mi országunk szétszakítását is. De még nincs vége a történelemnek! Egyszer majd Jézus és Pilátus helyet fognak cserélni és kiderül, hogy ki volt méltó a halálra: Jézus-e vagy Pilátus; magyar népünk-e vagy igazságtalan bíráink?

Sokszor halálra ítéltek bennünket a történelem folyamán és sokszor megácsolták a magyarság és kereszténység akasztófáját. Vádolják és gyalázzák határainkon kívüli magyar testvéreinket is, de ott állnak mellettünk védôszentjeink: égi édesanyánk, a Boldogasszony, szentté avatott és még szentté nem avatott magyarok, férfiak és nôk, világiak és a szerzetesek. A koncepciós perekben halálra ítélt, ki nem végzett és kivégzett magyar véreink, akik a 301-es parcellában nyugosznak, most már virágos sírok alatt, de sokáig csak dögként eltemetve, névtelen és jeltelen sírokban. Egyszer majd ôk is elmondják védôbeszédüket az utolsó szó jogán.

Szánd meg Isten a magyart
Kit vészek hányának,
Nyújts feléje védô kart
Tengerén kínjának



II. állomás
Jézus vállára veszi a keresztet

Szent István a hagyomány szerint kettôs keresztet kapott a pápától. Ez azt jelenti, hogy apostoli királynak tekintette, aki népét bekapcsolja majd a nyugati keresztény közösségbe.
A kettôs kereszt azt is jelentheti, hogy két keresztet kell hordanunk: a magyarság és a kereszténység keresztjét is.
Történelmünk folyamán sokszor nehéz volt magyarnak és kereszténynek is lenni. A török hódoltság idején nádasban kellett bujdosni annak, aki magyar és keresztény akart maradni. Bűn és kereszt volt 1848-ban magyarul beszélni és érezni. Bitófa várt legjobbjainkra, akik szabadon akartak élni és halni.

Bűn volt 1945 után kereszténynek, egyáltalán vallásosnak lenni. Az ateizmus, az egyházüldözés, az egyház híveinek lelki megnyomorítása volt a keresztünk, amelyet fel kellett vállalnunk. Júdások és a lelki renegátok lettek magyarságunk és kereszténységünk üldözôi, megrontói.
Világiaknak és papoknak vállalni kellett az egyházüldözés legnehezebb és legmegalázóbb keresztjét is. Ateisták és lelki nihilisták ütötték-verték, rugdosták fôpapjainkat, papjainkat és legjobb, legbátrabb híveinket.
1956-ban ,,bűnös'' volt szabadságharcunk és leverve azt ezrek kerültek a bitófára és fegyverek elé. Nehéz keresztek hordozásának nehéz idôi voltak azok. DE VÁLLALTUK és vittük. Nem lett mindenki áruló és nem bújt el mindenki a magyarság és kereszténység keresztje elôl.

Elmúltak ezek az idôk is. Jöttek és vannak újabb keresztjeink: a szegénység, a munkanélküliség, a létért való küzdelem keresztje. Saját honfitársaink -- ha ugyan annak nevezhetjük ôket -- rakják vállunkra a mai idôk keresztjeit. Amíg néhány ezren az aranyborjú körül táncolnak, addig sok ezer és százezer magyarnak hideg lakásban kell nyomorognia, kenyéren és ha nem is vízen -- egy csésze tejen élni.
Bánk bán Tiborcával panaszkodhatunk:

,,...ki írja fel keserves könnyeinket?
...Ó a magyar se gondol már oly sokat velünk, ha a zsebe tele van -- hisz a természet, a szegényt maga arra szánta, hogy szülessen, éljen, dolgozzon, éhezzen, sanyarogjon és -- meghaljon.
...aki száz meg százezert rabol, bírája lészen annak, akit a szükség garast rabolni kényszerített.''

(Katona József: Bánk bán -- Tiborc panasza)

Jézus vállára veszi keresztjét és mi is, abban a reményben, hogy az Ô szeretetével s segítségével bírjuk azt hordani.

Ének: SZVU 294. ének, 1. versszak

Ah, hol vagy magyarok
Tündöklô csillaga,
Ki voltál valaha
Országunk istápja?
Hol vagy, István király?
Téged magyar kíván,
Gyászos öltözetben
Te elôtted sírván.



III. állomás
Jézus elôször esik el a kereszttel

Jézus csetlik-botlik a keresztúton és el is esik. Vannak, akik kárörömmel gyönyörködnek Jézus bukásán és kevesen vannak, akik megrendülve látják és oda szaladnának segíteni, de nem lehet. Jézus felbukik, mert mi egyéni életünkben is, de nemzeti életünkben is bukdácsolunk. Nehéz a kereszt, mert az emberiség bűneinek súlya terheli meg. Mi magyarok is bôven raktunk és rakunk terhet Jézus vállára. Ott van a durva, trágár, káromkodó beszéd, amelybôl nem hiányzik Isten szent neve sem, benne van a felfeszített Krisztus is, bemocskoljuk a szánkat az Oltáriszentség gyalázásával is. A földi édesanya, de a Szűzanya szent nevei sem maradnak ki belôle. Folyik a durva beszéd a szánkból, mint azoknak a hóhéroknak, akik Jézust hajtják, szidják és verik a keresztúton. Ránk is sütötték a szégyenletes bélyeget: káromkodó nemzet vagyunk. Sajnos, mint sok más rosszban, ebben is élen járunk. Szomorú elsôség. Ha nem húzott a ló, ha nem indult az autó motorja, ha megvágtuk a kezünket, ha valaki megsértett bennünket, Istent szidtuk, az égieket emlegettük trágár szavak kíséretében.

Mennyi bűn, amit Jézus keresztjére raktunk és rakunk most is. Hát valóban ezt érdemelte Jézus? Ez jár Neki azért, mert szeretett bennünket, elhozta közénk a szeretetet, a békét, élete szép tanítását és példáját? Ezt érdemelte azért, mert életét áldozta értünk és mert oly sok viszály közt védte, szerette nemzetünket, mert Édesanyját adta nekünk édesanyául?
Zuhanjunk oda a kereszt súlya alatt elesett és porban fetrengô Jézus mellé és verjük mellünket a vámossal: Istenem, Jézusom! Légy irgalmas hozzánk szegény bűnösökhöz. Bocsánatért esdeklünk káromkodó testvéreink nevében is. Ígérjük, hogy nem mocskoljuk be többé szánkat káromkodással és nem hangzik többé káromkodás az ég felé magyar földrôl. Vezekelni akarunk! Édesapák vigyázzatok! Ne rontsátok meg gyermekeiteket! Ne felejtsétek Jézus szavait: Jaj annak, aki egyet is megbotránkoztat a kicsinyek közül. Káromkodás helyett imára, szép, tisztességes beszédre tanítsátok gyermekeiteket. Felelni fogtok értük!

Ének: SZVU 284. ének, 3. versszak

Nyisd fel az egeket
Sok kiáltásunkra,
Anyai palástod
Fordítsd oltalmunkra.
Magyarországról,

Édes hazánkról,
Ne felejtkezzél el
Szegény magyarokról!



IV. állomás
Jézus találkozik Édesanyjával

Az Úr Jézusnak nagy vigaszt jelentett Édesanyjával való találkozása. Biztatás és erô volt a kereszt továbbhurcolásához. Két szív fájdalmas és vigasztaló találkozása és ölelkezése.
A jóságos édesanya nemcsak életet ad, hanem szeretetet és erôt is keresztet hordozó gyermekeinek. Az édesanyai könnyek gyermekei nem veszhetnek el.
Testi-lelki sebeinket csak ô érti meg és ô ápolja szeretetével. Boldog az a gyermek, akinek ilyen édesanyja van.
Kereszthordozó népünknek is szüksége van édesanyára. Milyen boldogok lehetünk, hogy nekünk adott az Ég Szt. István királyunk által.

Ahogy Jézus halálában lett a Szűzanya égi édesanyánk, úgy lett a mi édesanyánk is Szt. István királyunk halálában. Amikor István közeledni érezte halálát, magához hívatta az ország egyházi és világi vezetôit és az ô jelenlétükben a Szűzanya kezébe tette le hazánk sorsát. Azóta Mária országa vagyunk. Errôl azonban sokszor elfeledkezünk. Pedig keresztet hordozó népünknek szüksége van a gyermekét szenvedésében és hűtlenségében is szeretô édesanyára.
Népünk legjobb gyermekei tudták ezt és tudják ma is. Ezért létesült annyi búcsújáróhely, ahová elzarándokolunk, hogy élet-keresztutunkon találkozzunk égi édesanyánkkal és kisírjuk magunkat ölében és kérjük: ,,Szállj közénk és sírj Te is velünk. Vigasztald és mentsd meg nemzetünk.''

A mi Édesanyánk a könnyezô Mária. Igen, mert mindig több oka volt felettünk sírni, mint nekünk örülni. Több oka volt és van hazánk sorsa felett könnyezni, mint örülni, hisz nemcsak a múltat és a jelent, de megszenvedtük a jövôt is.
Van miért sírni a Magyarok Nagyasszonyának. Családjaink széthullanak, gyermekeink a szenvedélyek polipkarjaiba kerülnek, az anyák teste is koporsó lesz és nem bölcsô. Az anyák csak szülôk és nem édesanyák lesznek, mert hagyják gyermekeiket elkallódni. Ôk maguk is sokszor szenvedélyek áldozataivá válnak és nem a szép élet példájával tündöklô édesanyák. Kérjük a Szűzanyát, hogy adjon nekünk szent édesanyákat, hogy újból szent nemzet és Mária országa legyünk.

Ó Nagyasszony nemzetünk reménye!
Rád szegezzük könnytelt szemeink.
Veszni indult István öröksége,
Szép kertjének ôs erényei.
Szállj közénk és sírj Te is velünk!
Vigasztald és mentsd meg nemzetünk!



V. állomás
Cirenei Simon segít Jézusnak

A keresztúton csak egy ember volt, aki segített a tántorgó és már alig-alig lihegô Jézusnak: Cirenei Simon. Ôt is kényszerítették.
Hol vannak, akiken segített Jézus, akiknek meggyógyította béna karját és lábát? Hol van valaki a tömegbôl, akit Jézus kenyérrel táplált, aki kihordta hozzá betegeit?
Hazánk is de sokat roskadozott a szenvedések és népek keresztútján. Hol vannak, akiknek életét, anyagi és szellemi javait védték a mi hôseink és katonáink a tatárok, a törökök, az oroszok ellen? Ki segít most? Ki sajnál most bennünket?

A kôszegi vár falán van egy tábla, amelyre ez van írva: ,,A Nyugat, amelyet életünkkel és vérünkkel védtünk, Trianonnal fizetett.'' Jól megfizetett. Hazánk háromnegyed részét ellenségeinknek adták, akik azóta is utálják és gyűlölik népünket és határainkon kívül élô testvéreinket a föld színérôl is eltörölni igyekeznek. És ezt a ,,hálás'' Nyugat tétlenül nézi.
Egy valaki volt, aki odaállt mindig mellénk a keresztúton, hogy segítsen, és ez Róma, a Szentszék, a pápák voltak. Ôk anyagilag is, de erkölcsileg is szenvedô népünk segítségére siettek. Küldték a pénzt és a hadsereget a török ellen Nándorfehérvárnál és Budánál, a Jézus és Mária nevével harcoló katonáknak és Mária kongregációs ifjaknak. VIII. Kelemen pápa mindent megtett, hogy Magyarországot felszabadítsa a töröktôl. Másfél millió forintot küldött, valamint 3 alkalommal egy-egy hadsereget. VIII. Kelemenig a pápák összesen 7 millió aranyat küldtek hazánk megsegítésére. Mohácsnál több ezer pápai katona esett el. Sajnos Európa, amelyért véreztünk, nézte a pápák erôfeszítéseit. XI. Ince pápa 4 és fél milliót küldött Magyarország felszabadítására. Neki köszönhetjük Buda felszabadítását 1686-ban. Küldték Kapisztrán Jánost, hogy segítse Hunyadi Jánost megszabadítani hazánkat és Nyugatot a mindent elpusztító töröktôl. Hogy ezeket ne felejtsük, a déli harangszó figyelmeztet bennünket és a világot. Ezenkívül csak egy pápa-szoborra, XI. Incét ábrázoló szoborra -- a várban -- telt hálából. A szobor felirata: ,,Magyarország megmentôje''. A pápaság és a most is sokat kritizált és ócsárolt Egyház volt az, aki Cirenei Simonunk lett. Nem kényszerbôl, hanem részvétbôl, mint az irgalmas szamaritánus. És mindezek után mi vagyunk a bűnös nemzet. Ha bűn, hogy szerettük hazánkat és védtük Nyugatot, akkor bűnösök vagyunk.

A földi segítségen kívül segítettek az égiek is: a Magyarok Nagyasszonya és a magyar szentek. Hálából velük sem sokat törôdünk és nem követjük szent életük példáját. Volt, amikor a szentek nevét töröltük a falu- és utcatáblákról.

Ének: SZVU 275. ének, 1. versszak

Hol szent Péter sírba téve
És Rómának dobog szíve,
Ezrek ajkán, ezer nyelven
Hô ima zeng édesdeden:
Tartsd meg, Isten, Szentatyánkat,
Krisztusnak helytartóját!



VI. állomás
Veronika kendôt nyújt Jézusnak

Veronika szeretetgesztusa engesztelés volt azokért a bűnökért, amelyekkel megaláztuk Jézus arcát, vérbe-könnybe borítottuk.

Nekünk magyaroknak is van Veronikánk, aki engesztelte Istent bűneinkért, amelyek miatt ránk szakad a tatárveszedelem. A mi Veronikánk Árpádházi Szent Margit volt. Az ô tiszta élete, lélekkendôje törölte le Jézus arcáról a sarat, szennyet, vért és könnyet, amivel mi mocskoltuk Jézus arcát. Ezért volt hozzánk irgalmas az Úr és megszabadította hazánkat a tatárveszedelemtôl.
Szt. Margit a nagyböjtben olvasgatta Jézus szenvedésének történetét és közben átérezve Jézus szenvedéseit -- sírt. Margit lelki életének központjában a szenvedô Jézus állt. Ezért tudott éjjeleket átimádkozni, a legalantasabb munkát végezni és fogadalmaiban hűségesen megmaradni. Lelkében hordozta Krisztus töviskoronás képét. A legenda szerint, amikor meghalt, a körülötte állók ezt az égi hangot hallották: A Bárány meghalt. Igen, Ô volt a mi Istent-engesztelô bárányunk. Adna a jó Isten hozzá hasonló lelkületű, engesztelô lelki bárányokat. Kérdezzem meg magamat: én nem tudnék az lenni?

Sok bűn és mocsok szennyezi most is Isten arcát és a magyar lelkeket, akikért és amikért engesztelnünk kell, hogy Isten legyen irgalmas hozzánk és ne zúdítson ránk országpusztító veszedelmet. Tartsatok bűnbánatot -- hangzik a Jézusi szózat --, különben mindnyájan elvesztek. Meg kell térnünk, amíg nem késô!
Talán a mai idôknek is megvannak a névtelen, Istent engesztelô bárányai, akikért Isten még irgalmas hozzánk.
Könyörülj rajtunk Urunk! -- Könyörülj rajtunk!

Ének: SZVU 293. ének, 3. versszak

Szent Erzsébetbôl hôs szeretet árad.
Margit imái vezekelve szállnak.
Minket hiába, Uram, ne sirasson
Áldott Boldogasszony!



VII. állomás
Jézus másodszor esik el a kereszttel

Az Úr ismét elesik. Nem csoda. Az egész világ lelki szörnyűsége terheli meg a keresztet. Rajta vannak a mi bűneink is. Mi magyarok is rátesszük Jézus vállára bűnbugyrainkat. Egyik nagy és szégyenletes bugyrunk az élet ellen elkövetett bűneink. Sajnos, ebben is a világ élvonalában vagyunk. Nem kell ide háború, fertôzô betegségek, természeti csapások. Elpusztítjuk mi magunk is magunkat. Pénz, dolce vita, édes élet, szórakozás, sex, szabad szerelem minden mennyiségben. Család, gyermek, édesanyai hivatás, életadás, hűség, szeretet, áldozat a nemzetért, egyházért, családért, gyermekért -- az nem! Kételkedés nélkül hiszünk a Sátánnak: ha nem engedelmeskedtek Istennek, ha nem törôdtök a tízparancsolattal, boldogok lesztek. Nem tanultunk a paradicsomi ember tragédiájából. A hazugságot Isteni szankciók követték: kiűzetés az édenbôl, verejték, szenvedés és halál, por és hamu. És mindezek a keresztbe vetett hit nélkül a poklot jelentik. Itt csak a kereszt segíthet, illetve a rajta függô Krisztus. Amíg nem késô, roskadjunk oda az összeroskadt Krisztus mellé és fogadjuk meg, hogy nem nyúlunk hóhér- és Heródes-kézzel az élethez többé, amit pedig tettünk, azt jóvátesszük.

Azt mondja az Úr Jézus: amit egynek a legkisebbek közül tettetek, azt nekem tettétek. A magzatnál kisebb ember nincs. Amit neki teszünk, Krisztusnak tesszük. Ha engedjük megszületni, Krisztus születik általa a világra. Ha megöljük, Krisztust öljük meg, mert Ô azonosította magát az emberrel, függetlenül attól, hogy az az édesanya testében van vagy kívül van-e? Az életet Isten adja. Egyedül neki van joga azt elvenni.
Minden magzathalál egy néma sikoly. Ezt nem lehet elnémítani, csak bűnbánattal és a jövôben az élet elfogadásával. Ne hallgassatok a lelkiismeretlen genetikusok, a pszichológusok, az orvosok, a közgazdászok ördögi hangjaira: a nem kívánt terhességet meg kell szakítani. Ezt meg lehet tenni, de testi-lelki következményeit nem lehet megszüntetni. Ezekért felelni kell, mint olyan bűnökért, amelyek Krisztus keresztjét is terhelik, olyannyira, hogy összeroskad alatta.

Ének: SZVU 58. ének, 1. versszak

Bűnbánóknak menedéke!
Trónusodhoz eljövünk,
Ah! mert máshol nincs üdv s béke,
Jézus, irgalmazz nekünk.



VIII. állomás
Jézus vigasztalja a siránkozó asszonyokat

Jézus a rajta siránkozó asszonyokat nem vigasztalja, hanem súlyos felelôsségükre figyelmezteti ôket: sirassák magukat és gyermekeiket.
Azok az anyák, akik elhanyagolták gyermekeik nevelését, súlyosan vétkeztek és vétkeznek, mert minden szülônek kötelessége a gyermek nevelése. Ezt tudták Jézus szülei és meg is tették.
Milyen sokszor panaszkodnak a szülôk gyermekeik viselkedése miatt: tiszteletlenek, durvák, engedetlenek. Arra azonban nem gondolnak vagy nem merik bevallani, hogy mindezeknek sokszor vagy legtöbbször ôk az okai. Mit várjunk azoktól az anyáktól, akik káromkodók, italozók, templomkerülôk, akiknek a gyerek csak büdös kölyök és akiktôl imádság helyett trágárkodást tanul a gyermek. Ezután még csodálkoznak is, hogy a gyerekbôl csavargó, tolvaj lesz.

A háború elôtt kötelezô volt a hitoktatás. Maguk a szülôk is nagyrészt vallásos emberek voltak. Voltak hitbuzgalmi egyesületek: Mária kongregáció, cserkészet, szívgárda, Kalot, Kalász, Credo és még sok más egyesület, amelyek segítették a szülôket a gyermekek vallásos nevelésében.
Az ateizmus azonban szétvert mindent és a szülôk nagyon sokan félelembôl, érdekbôl, gyávaságból elhagyták a gyermekek vallásos nevelését. Renegátok, árulók, az istentelen rendszer kiszolgálói lettek. És most itt az eredmény. Italozik, kábítószerezik, diszkóban ôrjöng az ifjúság nagy része. A szülônek csak egy joga van: minél több pénzt adni a szórakozásra és nem beleszólni az életükbe.

Van miért sírni a szülôknek: van miért keresztet hordozni az Úr Jézusnak.
Szt. István és a Szűzanya országában nincs már kötelezô hitoktatás és sajnos az egyházi vezetés is beleegyezik ebbe. Ezt hívjuk vallásszabadságnak. Neveletlen és bűnözô ifjúság, az utcasarkon magukat áruló kiskorú lányok, kiskorú fiúkkal és lányokkal való kereskedelem, műveletlen, tanulatlan ifjúság. Ez a modern vallásszabadság és az egyház és állam szétválasztása.
,,Minden ország támasza, talpköve a tiszta erkölcs, mely, ha elvész, Róma megdôl s rabigába görnyed.'' (Berzsenyi Dániel) A gyermekek lelkét a szülôk kezébôl kéri számon az Isten. A bűn rabigájában görnyed ifjúságunk.

Az abortuszon kívül is van miért sírni a magyar anyáknak és asszonyoknak. A nôi becsület devalválódott.
Bárcsak megszívlelnénk Jézus keresztúti drámai intelmeit: Ne rajtam, magatokon sírjatok. Mert, ha ez történik az élô fával, mi lesz a sorsa a száraznak!

Ének: SZVU 294. ének, 3. versszak

Virágos kert vala
Híres Pannónia,
Mely kertet öntöze
Híven Szűz Mária.
Katolikus hitnek
Bô volt szép virága,
Be megsötétedett
Örvendetes napja!



IX. állomás
Jézus harmadszor esik el a kereszttel

Vannak még bűnbugyraink, amelyeket Jézus keresztjére akasztunk és amelyek alatt Jézus rogyadozik és elesik. Íme, a magyar átok: a pártoskodás. Sajnos, sokszor az apostolokhoz hasonlóan azon versengünk: ki lesz a nagyobb, ki legyen a vezér, kinek legyen nagyobb címe, rangja és fizetése? Ennek köszönhetjük, hogy országunk sorsának intézésében a kisebbik rész juttatott nekünk keresztényeknek és úgy táncoltatnak bennünket emberi jogainkban, ahogy akarnak.
Jézus ellenségei össze tudtak fogni Jézus ellen. Jól meg tudták szervezni a keresztre feszítés drámáját. Jézus halálában egyetértett mindenki, de Jézus mellett nem állt ki senki. Mit tegyek Jézussal, kérdezte Pilátus? És egy emberként zúg a tömeg: keresztre vele! A hôsködô apostolok szétfutottak. Inkább meghalunk, mint elhagyjunk -- mondták az utolsó vacsorán. És most hol vannak? Áruló is akadt köztük. Mit adtok nekem? Kérdezte Júdás. Pénzért Jézus is eladó. De sokszor megismétlôdött ez történelmünk utóbbi évtizedeiben! Bôrüket, állásukat féltve sokan eladták Jézust: felhagytak a hitük gyakorlásával, gyermekeiket kivették a hitoktatásból, elmaradt a templom, a szentmise, az esküvô, az elsôáldozás, a bérmálás.

Az ártatlan és hazájához hű fôpapok, papok igazságtalan elítéléséhez hozzájárultunk. Szóban-írásban követelték megbüntetésüket. Méltó a halálra, kiabálták Jézusra. Nem ez ismétlôdött meg az egyház, a papság és a bátor világi emberek ellen indított koncepciós perekben?
Így köszöntük meg Jézusnak, a Szűzanyának, magyar szentjeinknek az ezeréves pártfogást. Így haldokolt Mária országa az ateista hódoltság idejében. És nem tanultunk gyászos közelmúltunkból. Most is széthúzunk, pártoskodunk és kérdezzük: Ki lesz nagyobb közülünk? Az, aki kicsi tud maradni, mint Jézus, aki alázatos, engedelmes tud maradni. Aki nem érdekbôl, hanem lelke mélyébôl tud ember, magyar és keresztény lenni és önzetlenül szolgálni a népet.

Ének:

Hazádnak rendületlenül légy híve ó magyar
Bölcsôd az s majdan sírod is, mely ápol és eltakar,
A nagy világon e kívül, nincsen számodra hely,
Áldjon vagy verjen sors keze. Itt élned s halnod kell.



X. állomás
Jézust megfosztják ruháitól

Jézustól, aki mindenét, életét is odaadta értünk, mi elveszünk mindent. Még utolsó ruhadarabját is, amelyre a kereszt alatt szórakozásból sorsot vetnek. Aki arra tanított bennünket, hogy az éhezôknek ételt, a szomjazóknak italt, a ruhátlanoknak ruhát adjunk, az most nem kap egy korty vizet a kereszten és attól most elvesszük köntösét is. Aki a madárnak fészket, az állatoknak búvó-, nyugvóhelyet adott, az most lemeztelenítve áll keresztre szegezésre várva gúnynak, kacagásnak, otromba röhejnek kitéve. Igaz amit Szt. Pál mondott: kiüresítette Önmagát és magát megalázva engedelmes lett a halálig, a kereszthalálig.

Jézus mezítelensége engesztelés századunk és Magyarországunk azon szégyenéért, hogy sok ezren rongyokban járnak, emberi méltóságukat megszégyenítve aluljárókban és utcasarkokon koldulnak, kukákban turkálnak. Lehet, hogy alkoholért, de már nincs más lehetôségük. Nincs lakásuk, télvíz idején szabadban alusznak és fagynak meg. Ugyanakkor sok ezren becsületesen-e vagy nem, dúskálnak a földi javakban, rohangálnak a legújabb és legdrágább autókon.
Ezekben a szerencsétlen, útszélre sodródott emberekben Jézust aláztuk, Jézust éheztettük, Jézust ültettük utcaszélre, Jézust kényszerítettük a ,,vigaszt'' nyújtó alkohol fogyasztására. Ezek nyomorult családjaiban és gyermekeiben Jézus éhezik és lesz a szenvedélyek rabja.

Ide illik Tompa Mihály verse:
...pusztulunk, veszünk,
mint oldott kéve, széthull nemzetünk.
Nem elég, hogy mint tölgy kivágatánk:
A kidôlt fában ôrlô szú lakik.
Honfi honfira vádaskodik.

Akik erre a sorsra jutottak, vigasztalódjanak Jézusban és szenvedésében, akik pedig ide juttatták ôket, gondoljanak jézus szavaira: Nekem nem adtatok ennem, engem tettetek ki éhesen és rongyosan az utcára. Ezekért felelni fog valaki vagy valakik.
Gondolunk határainkon kívül élô és magyarságukért megalázott és hátrányos helyzetbe kényszerített testvéreinkre is. Nemzetiségi és emberségi jogaiktól megfosztott testvéreinkben Jézust fosztották meg emberi méltóságától is.

Ének: Székely himnusz

Ki tudja merre, merre visz a végzet
Göröngyös úton sötét éjjelen.
Vezesd még egyszer gyôzelemre néped,
Csaba királyfi csillagösvényen.
Maroknyi székely porlik, mint a szikla
Népek harcában, zajló tengeren.
Fejünk az ár jaj, százszor elborítja,
Ne hagyd elveszni Erdélyt Istenünk.



XI. állomás
Jézust keresztre feszítik

Ábelnek meg kellett halnia, mert áldozata kevesebb volt Isten elôtt, mint Káiné. Az irigységtôl véres lett a testvérkéz. Jézusnak is meg kell halnia, mert a fôpapok és írástudók irigyelték, hogy Jézust szeretik az emberek. Mindenki utána megy! -- mondták irigykedve. Jézus elítélésekor nem mentek be Pilátus házába mondván, hogy meg ne fertôztessenek. Az megfertôzte volna ôket, hogy beteszik a lábukat a pogány ember házába, de attól nem érezték magukat megfertôzve, hogy egy embert, ha nem ismerték is el istenembernek, de mégiscsak egy ártatlan embert -- megöletnek. Micsoda nagyképűség és önámítás! Íme az elsô holokauszt. Ezért a nagypéntek délutánért nagyon megfizetett Jézus népe. Jeruzsálem pusztulásakor százával feszítik ôket keresztre, jelen századunkban pedig ezrével küldték ôket internálótáborokba és gázkamrákba. Szívbôl elítéljük ezeket az embertelenségeket.

Nem lehet büntetlenül az isteni törvényeket, -- mint a Ne ölj! is -- semmibe venni. Mi magyarok is megfizettünk és fizetünk most is, hogy embertársainkban átszegeztük Jézus kezét és lábát.
Jézus vezekel gyilkosságainkért. Embertelenségeinkért fizettünk mi is a szibériai táborokban, ahol éheztek, nyomorogtak és meghaltak magyar testvéreink. Jó volna gondolni a tôkéseknek, gyárosoknak, bankároknak és minden igazságtalan törvényt meghozóknak és megszavazóknak, hogy ôk is bűnhôdni fognak a mai szegény ember nyomorgatásáért, nyúzásáért, azért hogy sokan éheznek, nélkülöznek abban a hazában, amelyben mindig megtermett a magyar rónákon a mindennapi kenyér.

Bűn lett magyarnak és kereszténynek lenni ebben az országban, amely országot Szt. István szervezett meg és amely ország a Magyarok Nagyasszonya tulajdona. Gyávaságunkkal, közönyösségünkkel, hitünk érdekbôl való feladásával, most is átszegezzük Jézus kezét és lábát. Átszegeztük a mindennapi kenyeret adó Jézusi kezeket. Ne csodálkozzunk hát, hogy néha nélkülöznünk kell. Átszegeztük az utánunk járó, otthonainkba betérô és vigaszt hozó Jézus lábait. Ezért is kell sokszor nagyon magányosnak érezni magunkat.

Ének: SZVU 53. ének 1. versszak

Könyörülj Istenem én bűnös lelkemen,
Szánakozz immáron szomorú szívemen.
Haragodnak mennykövét, éles hegyes tôrét,
Vedd vissza vétkeim büntetô vesszôjét.



XII. állomás
Jézus meghal a kereszten

Jézus kezén-lábán átszegezve 3 óráig élve függ a kereszten. Az utolsó és döntô küzdelemben lelkünkért Jézus és a sátán között. Istenem! Istenem, miért hagytál el engem? És Jézus gyôz: Befejeztem! Atyám! Kezedbe ajánlom lelkemet!
A kereszt alatt állt a Szűzanya, Szt. János apostol és Bűnbánó Magdolna. De ott látom állni a magyar szenteket, mint Jézus testôreit, hogy senki ne tudja elrabolni tôlünk a Golgotát. Golgotát járó nép voltunk és vagyunk: Talán ezért van az, hogy minden városban, faluban van Golgota, van keresztút, hálából, hogy ezerszáz éve járhatjuk Jézussal a szenvedések útját. Ha a faluban vagy városban nincs is Golgota, minden katolikus templomban van keresztút, amelyet a nagyböjt péntekein végigjár Jézus hitében, szeretetében és magyarságában megmaradt hű népe.

Az Árpádházi szenteken kívül ott a kereszt mellett állnak ôrséget korunk szentjei és vértanúi, élükön Mindszenty bíborossal, mellette és körülötte a magyar poklokat megjárt világi hívekkel és papokkal Apor Vilmos és Márton Áron püspökökkel, a forradalomban életüket feláldozó fiatalokkal!
Drága szent hely nekünk a Golgota, amelyet Jézus vére és szeretete szentelt meg, de azért is, mert itt lett mindenki anyja és a mi édesanyánk is a Szűzanya. Ezért is egyik legrégibb és legkedvesebb nagyböjti zarándok-énekünk: ,,A keresztfához megyek, mert máshol nem lelhetek nyugodalmat lelkemnek.'' Koldusboton, törött mankón is idejövünk búcsút járni, mert testvértelen, baráttalan nép vagyunk. Bűnösek ugyan, de nem jobban, mint más nemzetek, megbűnhôdtük már a múltat és jövendôt is. Itt a kereszt tövében megfogadjuk, hogy nem hagyjuk elrabolni a Golgotát, a Golgota nagy Halottját és Fájdalmas Édesanyját magyar földünkrôl és magyar szívünkbôl! Temetôink sírjain is ott a kereszt bizonyítékul, hogy a Golgota népe voltunk és vagyunk. Isten öt igazáért nem pusztította volna el Szodomát. Reméljük, hogy hazánkban is van és lesz mindig legalább öt vagy több igaz magyar, akikért Isten megkegyelmez népünknek.

A magyar ember, amikor elzarándokol a Szűzanya kegyhelyeire, mindig felkeresi és végigjárja a keresztutat is. Nekünk a kettô: a keresztút és Szűzanya egyet jelent, mert együtt járjuk magyar sorsunk keresztútját, Golgotáját a fájdalmas Anyával, népünk szeretô Édesanyjával, az értünk könnyezô Máriával. És most térdre magyar testvéreim és imádkozzunk! És Ti is velünk édes Hazánk védôszentjei és a többi ismert és névtelen régi és mai magyar szentjeink, hogy hitünktôl és hazánktól semmi és senki ne tudjon elszakítani. Se élet, se halál.

Itt a Golgota tövében esküszünk, hogy soha árulók nem leszünk. Ámen.

Ének: SZVU 63. ének 1. versszak

A keresztfához megyek,
Mert máshol nem lelhetek
Nyugodalmat lelkemnek.
S ott talállak, ó szűz Anya,
Fájdalom közt bágyadozva,
Tôr veré át lelkedet.



XIII. állomás
Jézust leveszik a keresztrôl

Jézus agyonkínzott és holt testét leveszik a keresztrôl és a legméltóbb ravatalra, a Szűzanya ölébe helyezik. A Szűzanya, aki egykor a kis Jézust pólyákba takarta és jászolyba fektette, most gyászruhában, könnyeibe, csókjaiba, ölelô karjaiba takarja és ölébe fekteti Ôt. Itt piheni ki embertelenségeink okozta szenvedéseit.

A Magyarok Nagyasszonyának is de sokszor kellett ölébe venni és siratgatni megkínzott népünket! A Magyarok Nagyasszonya többször volt Piétánk, mind dicsôséges Nagyasszonyunk. A mi Máriánk a Könnyezô Mária. Többször kellett sírnia a bűneink és hűtlenségeink és szenvedéseink miatt, mint örvendezni jó sorsunkon.
Mi magyarok földi és égi édesanyát szeretô és tisztelô nép voltunk. Sajnos már nincs így. Vannak Jézushoz, a Szűzanyához, saját családjukhoz és gyermekeikhez is hűtlen anyák, akik anyák, de nem édesanyák. Csavargó, italozó, kábítószer-élvezô, autófosztogató, utcasarkon álló lányok, az utcán és nyilvános tereken ízléstelenül szeretkezô fiúk és lányok, százával csellengô fiatalok. Hol van édesanyátok? Nem hiányoztok otthon, nem kelletek senkinek a bűnön kívül? Vagy édesanyátok sem különb, mint ti vagytok? Lehet, hogy ôk kergettek ki benneteket a lakásból, hogy nyugodtan szeretkezzenek és italozzanak? Mi lesz az édesanyai szeretet nélkül felnôtt és felnövô ifjúsággal? Mit adtok tovább gyermekeiteknek, amikor nektek sincs semmitek? Lelkileg kifosztottak vagytok?

Oh, Nagyasszony, nemzetünk reménye. Rád szegezzük könnytelt szemeink. Veszni indult István öröksége, Szt. Imre öröksége, a tiszta ifjúság, Szt. Erzsébet öröksége, a szegények szeretete, Szt. Margit öröksége a tiszta nôifjúság, Szt. László öröksége, a lovagiasság, a nôk és édesanyák nagyrabecsülése, Szt. Gellért öröksége, a vezeklés és vértanúság.
Oh, Nagyasszony szállj közénk és add vissza népünk kereszténységét, családjaink, társadalmi életünk tisztaságát, hogy ne csak a fájdalom, hanem az öröm könnyei is ott csillogjanak szemeidben. Mutasd meg, hogy anyánk vagy, mutasd meg, hogy régi nagy Patrónánk, Magyarok Nagyasszonya vagy.

Ének: SZVU 290. ének, 5. versszak

Viharon, vészen át
Íme, felzúg Hozzád
Nyomorunk jelszava:
Segítsd meg nemzeted,
Háborgó tengerek
Csillaga, Mária!



XIV. állomás
Jézust eltemetik

Jézust eltemetik. Most már elômerészkedtek a férfiak is. A ravatalról, a Szűzanya ölébôl óvatosan, csendben leveszik Jézus véres, fáradt testét, megmossák, betakarják és sírba teszik. Van minden, ami Jézus temetéséhez kell: nagy kô, ôrök, pecsét. Most már nem kell félni, hogy fellázítja a népet. Most már nem fognak utána menni. Most már nem fog csodákat tenni, halottakat feltámasztani. Most már nem fogja megszégyeníteni a fôpapokat és írástudókat és nem fogja ôket megleckéztetni. Vége mindennek -- gondolják.

Csak a vasárnap hajnal ne jönne, mert azt mondta, hogy harmadnapra fel fog támadni. Hátha megtörténik? Hátha igaz lesz? Minden esetre számítva van pénz is, hogy az ôrök elhíreszteljék: az apostolok ellopták. A pénz és a hazugság elérte célját, mert elterjedt a zsidók között, hogy Jézus testét ellopták. Ezt inkább elhitték, mint azt, hogy a csodatevô Jézus, a halottakat feltámasztó Jézus maga is feltámadt.
Népünket, nemzetünket, magyarságunkat és hitünket is sokszor eltemették már. Voltak nagy temetôink, mint a muhi puszta és mohácsi mezô. Sokszor meghúzták felettünk a lélekharangot. Lerombolták Budát, városainkat és falvainkat. Megásták sírunkat 1849-ben, 1921-ben, 1956-ban. Azt mondta egy ,,nagy'' ember: a magyar egyház felszámolása csak vagonkérdés. Aki mondta, már rég por és hamu, sírfülkéje betörve és bemocskolva, az Egyház pedig feltámadt és folytatja működését ott, ahol abbahagyta. Volt úgy, hogy elnémították a török fölötti diadalt hirdetô déli harangszót és most ismét szól. Volt, amikor el kellett dugni Máriát, és nemzeti színű zászlóinkat és most ismét lengeti azokat a szél. Volt, amikor menekülni kellett saját hazájából Szt. István jobbjának és a Szent Koronának, most ismét itthon vannak és ôrködnek felettünk. Határainkon kívül élô testvéreinket is szeretnék örökre eltemetni, rájuk hengerítve a feledés kövét, de hisszük és reméljük, hogy a sírásók már rég por és hamu lesznek, de megkínzott és halálra ítélt testvéreinknek megszólalnak majd a húsvéti harangok.

Hiszek egy Istenben -- Hiszek egy hazában,
Hiszek egy isteni örök Igazságban,
Hiszek Magyarország és a Magyar Egyház
Lelki feltámadásában. Ámen.


Ének: SZVU 293. ének, 1. versszak

Isten Hazánkért térdelünk Elôdbe.
Rút bűneinket jóságoddal född be.
Szent Magyaroknak tiszta lelkét nézzed.
Érdemét idézzed!

Befejezés
Csodaszarvast kergetô nép voltunk. Így jutottunk ebbe, a hol tejjel-mézzel, hol könnyel-vérrel folyó Kánaánba, édes magyar hazánkba.
A magyarok nyilai és a századok fegyverei szerezték meg ezt a hazát, de a Kereszt és Nagyasszonyunk, a Szűzanya tartotta meg annyi balszerencse közt és oly sok viszály közepette.

Most sincs másban reménységünk csak a Kereszt és Kereszt tövében sorsunkat ölében tartó, Fájdalmas Anyában, aki hatalmas szószólónk volt Szent Fiánál a letűnt századok alatt és csak így maradhattunk meg tengernyi ellenség között is kereszténynek és magyarnak.
Szent Kereszt! Leborulunk elôtted és mély tisztelettel meghajtjuk lobogóinkat és rimánkodunk: Isten áldd meg a magyart. Nem kívánunk jókedvet és bôséget, csak Irántad és Szent Anyád iránti szeretetet és hűséget. Csak erôt és kegyelmet kérünk, hogy koldusbotunkat és mankóinkat és nyomorúságos életünk bugyrait tovább tudjuk cipelni, amíg el nem jutunk igazi és örök hazánkba, amelyet nem a csodaszarvas kergetése, hanem a leölt Bárány vére szerzett meg számunkra.

Úr Jézus! Golgotai véres kezeddel áldd meg jószándékainkat, elhatározásainkat, hogy igaz keresztényként akarunk élni és halni. Keresztedhez kötözzük népünket és szívünket, hogy semmiféle kincs és hatalom, semmiféle sátáni kísértés ne tudjon bennünket és népünket Tôled elszakítani.
Szűzanyánk! Magyarok Nagyasszonya! Nyújtsd ki mennybôl ó Szent Anyánk kezedet, öleld magadhoz meghajszolt és megszenvedett népedet.
Ígérjük, hogy búcsújáró nép maradunk, felkeresünk kegyhelyeiden erôt, kegyelmet meríteni, vigasztalódni és Isten akaratában megnyugodott lélekkel járni a keresztutat, hogy eljussunk abba a hazába, ahol az egykor vérbe öltözött Krisztust fénybe öltözve, Égi Édesanyánkat, a könnyezô Szűzanyát pedig a szemében örömkönnyektôl csillogva látjuk. Ámen.

Himnusz

Isten áldd meg a magyart,
Jó kedvvel, bôséggel.
Nyújts feléje védôkart,
Ha küzd ellenséggel.
Balsors, akit régen tép,
Hozz reá víg esztendôt,
Megbűnhôdte már e nép
A múltat s jövendôt.